Vaginizmus (18+)

A szakirodalom legelõször 1909-ben számolt be a vaginizmus (hüvelygörcs) tüneteirõl. Akkoriban szexuális zavarnak, egyfajta reflexszerû védekezési mechanizmusnak tartották. Óvatos becslések szerint manapság a nõk közel tizenhárom százaléka szenved a vaginizmus problémájától, és a szám egyre emelkedik.

Tünetek

A medenceizomzatban a zavar következtében görcsök keletkeznek, melyek a hüvely összehúzódását eredményezik. Ezek a görcsök olyan hatásokra adott reakciók, amik valamilyen tárgynak - például tampon, nõgyógyász mûszere, esetleg maga a pénisz - hüvelybe való bevezetésével állnak kapcsolatban. A psziché óriási szerepet játszik a zavar kialakulásában. A nõk többsége fájdalmasnak írja le a jelenséget, amely már tinédzser koruktól kezdve elkíséri õket. Kivételes esetben kialakulhat valamilyen betegség, nehéz szülés vagy mûtét következtében is.

A vaginizmusnak különbözõ súlyossági fokozatai lehetnek. Legrosszabb esetben már a legegyszerûbb nõgyógyászati vizsgálat is lehetetlenné válik, ilyenkor sajnos narkózis alkalmazása válik szükségessé. Súlyos esetekben a menstruációs ciklus alatt a betegségben szenvedõ nõk képtelenek tampont felhelyezni. Kevésbé súlyos esetekben a tampon vagy az ujj behelyezése nem akadály, ám a közösülés továbbra sem lehetséges. Enyhébb tünetek esetében létrejön ugyan a behatolás, de fájdalmakkal jár, és a nõnek valószínûleg nem is okoz örömet a szexuális együttlét.

A kiváltó okok

A legtöbb vaginizmussal kûzdõ nõ sajnálatos módon még gyermekkorban erõszak áldozatává vált. Gyakran nem is emlékeznek vissza az átélt traumára, és csak hosszas terápiás kezelés után sikerül a lelki okokat felszínre hozni. Elõfordul, hogy a nõ egyszeri, esetleg rendszeres, hosszan tartó szexuális támadások áldozata volt.  A bántalmazás során a gyermek nem mer nemet mondani a felnõttnek, és borzalmas megpróbáltatásokat él át. Idõvel elveszíti a kontrollt saját akarata, érzései, gondolatai felett, ám a test alapvetõ védekezési mechanizmusa továbbra is fennmarad, így görcsök formájában, a test veszi át az irányítást, hogy íly módon is óvja a pszichét.

A szexuális erõszak elkövetõi általában férfiak, de néhány esetben nõ is lehet az erõszaktevõ. Példának okáért, néhány anya azért üti-veri a lányát, hogy így neveljen belõle erkölcsös és tiszta jellemet. Minden olyan, a szexuális neveltetés részét képezõ mozzanat, ami túlzott szégyent és félelmet ébreszt egy nõben, a vaginizmus kiváltó oka lehet. 

Következmények

A legtöbb nõ, annak ellenére, hogy a vaginizmus tüneteit produkája, képes átélni az orgazmust. Néhányan közülük szexuálisan nagyon is aktívvá válnak, ha teljesen biztosak abban, hogy irányítani tudják a szexuális együttlétet, vagy ha eleve tudják, behatolásra nem kerül sor. A legtöbb nõnek nincsenek az orgazmussal kapcsolatos zavarai, de az extázist csakis a pénisz behatolása nélkül képesek átélni.

Azok a nõk, akik a közösülést - akár több esetben is - fájdalommal élték meg, automatikusan kialakíthatnak magukban egy elkerülési taktikát, amibõl aztán a legrosszabb esetben olyan fóbia fejlõdik ki, hogy teljesen elutasítják a szexuális érintkezést, vagy pánikszerûen elmenekülnek az ilyen helyzetekbõl. A probléma általában független a mindenkori partnertõl, de a betegség elõbb vagy utóbb megmérgezi a párkapcsolatot. Sok nõ csak akkor keresi fel az orvosát, ha elérkezettnek látja az idõt a gyermekvállalásra. 

Kiút

Korábban mûtéti beavatkozással próbálták a betegséget gyógyítani, azt gondolták ugyanis, hogy ilyen esetekben egyszerûen túlságosan szûk a hüvely. Idõvel azonban felismerték, hogy anatómiailag minden nõ hüvelye képes a rugalmas méretváltoztatásra, szüléskor például sokszorosára tágul. (Kivételt képeznek azok a nõk, akiknél a hüvelyi elváltozás születési rendellenesség következménye).

A jelenlegi kezelési technikák megpróbálják leküzdeni a betegség reflexszerûségét. A nõnek meghitt, nyugodt környezetben, lépésrõl-lépésre haladva kell megtanulnia különbözõ tárgyak felhelyezését a hüvelyébe (pl. tampon). Ezt egészen addig kell gyakorolnia, míg a felhelyezett tárgy nagysága el nem éri a hímvesszõ méretét, és azt a nõ félelem és ellenállás nélkül be tudja fogadni. Síkosító használata megkönnyítheti a tanulási folyamatot.

Idõvel a partner bevonására is sor kerülhet. Elõször csak a férfi ujjait, késõbb a pénisz közelítését is meg lehet próbálni. Fontos, hogy a gyakorlatot terápia, illetve hosszas beszélgetések elõzzék meg, hogy a félelmek, gondolatok és érzések letisztuljanak. Olyan is elõfordul, hogy a vaginizmus kiváltó okát vagy okait nem sikerül kideríteni, de a kezelés ebben az esetben is sikerrel végzõdik.

[origo]