Milyen lehet az ágyban? (18+)

"Nekem mindegy!"

Vannak emberek, akiknél a döntéshelyzetek többségében a válasz biztosan egy "nekem mindegy"-gyel kezdõdik és egy "döntsd el te"-vel folytatódik, ami azon felül, hogy bosszantó, önmagán túlmutató jelenség is lehet. Elég egy kicsit továbbgondolni, és elképzelni, hogy egy valaki, akinek mindegy, hogy sültkrumpli vagy osztriga van vacsorára, valószínûleg az ágyban sem hozza majd a leghatározottabb énjét. A bizonytalanságot ne keverjük össze azonban azzal, amikor valaki úgy adja át az irányítást, hogy az már önmagában is beszédes.

forrás: [origo]

"Bon apetit!"

Azt tudjuk, hogy az vagyunk, amit megeszünk, arra azonban, hogy ki hogyan eszik, csak kevesen figyelnek, holott a partner táplálkozása, ételhez való viszonya, választási szokásai mind arról árulkodnak, hogy ki ül velünk szemben, s mennyi benne az érzékiség vagy akár a természetes állatiasság. Ha tudatosan figyeled magad, vajon milyen reakciót vált ki az, aki unottan rág meg minden egyes falatot, aki mellõzi a szaftos fogásokat, aki még a szõlõt is villával eszi, és milyen az, aki ujjal nyúl a mártásba, aki megnyalja ajkait a finom falat után, aki rágás közben is mélyen a másik szemébe mer nézni, aki elveszi a villádat, és azzal kóstol a tányérodból, és élvezettel szopogatja a csirkecombot? 

Testbeszéd

Két ember össze(nem)illését szépen mutathatja a testbeszéd is, az egymás mozdulataira adott válaszmozdulatok vagy éppenséggel a szinkornmozdulatok. Mikor egyszerre nyúltok a pohárért vagy egyszerre teszitek le. Mikor egyszerre változtattok beszélgetés közben testhelyzetet vagy egyszerûen csak minden porcikátokkal a másik felé fordultok, a teljes befogadást és odafigyelést ösztönösen jelezve. Nagy valószínûság szerint ez a harmónia az ágyban is tovább él, és minden erõfeszítés nélküli szép, meghitt szeretkezés várható.

"Csókom csókom mondd meg nékem!"

A csók beszédes, a jó közös csók nehéz, fõleg az elején, de jelek, azok kezdettõl fogva vannak. A szexre való utalás és analógia egy csók esetében nem abban mutatkozik meg, hogy párod miképp tapasztja szádra ajkait, és milyen virtuóz módjára kardoz nyelvével. Lehet bármennyire forró vagy forrónak gondolt a csók, ha elmarad az ölelés, a simulás, a kapaszkodás, a dörgölõzés, ha nincs meg a csók íve kicsit hiányos lesz a fogás. Aki csók közben nem használja kezeit, csípõjét, aki nem dõl bele egy-egy mozdulatba, elképzelhetõ hogy az ágyban is inkább a merevebb típust testesíti meg, de kategóriákba osztás nélkül inkább azt mondhatjuk, nehézségekkel nézhettek szemben az ágyban, mire megtaláljétok a közös ritmust.


[origo]