A szex hangjai (18+)

Beszélünk technikákról, feltérképezetlen területekrõl, jó és rossz szeretõkrõl, de ritkán gondoljuk végig tudatosan, a jó érzés megnyilvánulása milyen formában jelenik is meg az ágyban. Azaz hogy szakad ki belõlünk, hogy szexelni jó? Maga az orgazmus is legtöbbször akusztikus jelenség, így ábrázolják ezt a filmvásznon, s így éljük meg ezt mi magunk is, annak ellenére, hogy valójában nem is tudnánk visszaidézni, milyen hangokat adunk ki, nemhogy spontán utánozni azokat. Sõt, minden valószínûség szerint meg is döbbennénk, mennyire máshogy hangzik egy-egy szeretkezésünk, mint azt gondolnánk.

forrás: [origo]

Nem csak az öntudatlan, akaratlan megnyilvánulások tartoznak azonban a szex akusztikus területére, hanem az aktus közben beszéddel átadott kívánalmak és fantáziák és egyéb, tõlünk független, tárgyak által kiadott hangok is. Mindezek együttesen vagy külön-külön persze ugyanazt a célt szolgálják: még jobban fölkorbácsolják a vágyat, különleges kommunikációt teremtenek a partnerek között, és a test egészét bevonják a szexuális izgalomba. Ha belegondolunk, a sóhajok, nyögések és kitartott hangok egész más területeken keltenek rezgéseket, mint ahol maga az aktus lényege történik. Ilyen a hang kiadásának területe és persze az agy, egyik legfontosabb szexuális szervünk is.

Szeretõk és szeretkezések számbavételekor biztosan mindenkinek van legalább egy meghatározó élménye, mely egy hangos élvezéshez vagy egy néma partnerhez kötõdik, s nem véletlenül, a szex közbeni hangeffektek két szélsõsége ugyanolyan emlékezetes vagy éppen zavaró lehet. Egy szeretõ, akinek nyögdécselését órákon keresztül hallgatnánk, egy fantáziákat lihegõ partner vagy egy hörgésbe fulladt orgazmus még visszagondolva is izgató lehet, ám mindezt higgadt fejjel valóban visszahallgatni vagy a szomszédból átszûrõdõ neszeken pirulni egész mást válthat ki belõlünk.

Hangszigetelt kamaszok

Ennek oka leginkább abban keresendõ, hogy szexuális ébredésünk korában, mikor az önkielégítés birodalmában még csak tapógatóztunk, igyekeztünk ezt diszkréten és csöndben tenni, nehogy a velünk egy szobában lakó testvér vagy a szülõi háló lakói megneszeljenek valamit. Életünk elsõ orgazmusai és szexuális izgalmai tehát nagy valószínûség szerint csöndes élmények voltak, így erre kondicionálva magunkat a késõbbiekben sokaknál komoly gátat kell átlépni ahhoz, hogy a hang szabadon szárnyalhasson.

Részben ebbõl fakadhat, hogy sokan aggódnak amiatt, milyen hangokat adnak ki szex közben, részben pedig abból, hogy a társadalomban, hétköznapi életünk során a legritkább esetben nyilvánítjuk ki valamilyen élmény hatására a lehetõ legõszintébb, legösztönösebb reakcióinkat. Megtanuljuk az önuralmat, érzelmeink leplezését, s azt, hogy lehetõleg ne szolgáltassuk ki magunkat a túlságos kitárulkozással. Márpedig egy kéjtõl torzított arc és egy utánozhatatlan nyüsszentés minden, csak nem higgadtan és megfontoltan kialakított kép, amit magunkról sugallni akarunk.

A szex élvezeti értékét mutató jelzések pont e miatt kezdetben a legvisszafogottabbak, mikor ugyan tombolnak a vágyak, de még nem láttuk egymást vécécsésze fölé görnyedve, szétfolyt sminkkel ébredve, sörhasat magunkról megfeledkezve kidomborítva. Ekkor még igyekszünk a másikra jó benyomást tenni, a szexet élvezni és élvezetessé tenni, de legtöbbször illedelmes keretek között tartva mindezt. Persze ez nem is esik nehezünkre, mert igen hamar megtanultuk a csendes élvezés tudományát.


Ösztönös hangjaink

Ha jóllakunk, ha kellemeset nyújtózkodunk, hasonlóan apró és kellemes hangokat adunk ki, mint szeretkezés közben. Sõt, egy-egy jólesõ nyújtózkodás hangos kiáltásokkal is végzõdhet, gondoljunk csak a Tóték Tótjának már-már szállóigévé lett  "Jaj, anyám, anyám, szegény, jó anyám, miért hagytál el engem!" kiáltással kísért ízületropogtatására. Ugyanúgy természetes, hogy a kellemes érzetek hanghatásokkal járnak (a legegyszerûbb példa erre a nevetés), mint ahogy a kellemetlen élmények, a fájdalmak felszisszenésre, kiáltásra, sírásra késztetik az embert.

forrás: [origo]

Hogy ki milyen mértékben engedi ezeket szabadjára, egyéne válogatja. Hogy szex közben mennyire adjuk át magunkat a kéjnek, mennyit engedünk ebbõl felszínre törni, szintén egyénfüggõ. Ha nehezünkre esik visszaidézni, milyen hangosak vagyunk az ágyban, bátran állítsunk egy diktafont a közelbe. Bármilyen esetlenül is hangzik, ez több meglepetéssel is szolgálhat a késõbbiekben. Sokan, akik elvégzik ezt az egyszerû tesztet, valóban megdöbbennek, hisz sokkal hangosabbnak, kifejezõbbnek vagy éppen visszafogottabbnak gondolták magukat, mint amit a felvétel mutat. A rögzített hanganyag másik haszna pedig nem más, mint hogy könnyen vágykorbácsoló eszköz lehet akár a következõ szeretkezés, akár egy önkielégítés kapcsán.

A nõk jellemzõen hangosabbak, akusztikusan aktívabbak, mint a férfiak, így a felvétel közös visszahallgatása arra is alkalmat adhat, hogy a férfi meggyõzõdjön róla, milyen izgatóak is a hangok, s beláthatja, milyen kevéssé osztja meg õ partnerével a kapott kellemes impulzusokat. Sok férfi számára azonban az a jelenség is ismerõs, mikor a nõ - sokak számára inkább gyanúsan szélsõséges - extázisban, mintegy magáról megfeledkezve sikít és üvölt, hogy végül a partner másra sem tud gondolni, mint a szomszédokra, s arra, biztosan azt hiszik, épp kisállatokat áldoznak fel rituálisan. És valóban, a szomszédokat az ilyen hangeffektusok jellemzõen zavarba hozzák s bosszússá teszik. Persze megtörténik az is, hogy a házban vagy utcában lakó "hangosan dugó lány" egyesek szexuális életére kifejezetten pezsdítõen hat, de a rendõrségi bejelentések sem ritkák a szexáriák következtében.

A néma leventék és a hisztérikus tragikák közti átmenet azonban sok örömet rejt és mások zavarása nélkül, a hanganyag fejlesztésével egészen új dimenzók nyílhatnak az orgazmust illetõen. Akiknek ez nem okoz gondot, tisztában vannak a hangok felszabadító erejével, de a csendesebb típusok is könnyen túllendülhetnek a gátlásokon. Elõször is fel kell térképezni, mi az, ami a gátlást okozza, hogy könnyebb legyen akár önmagunk számára is megmagyarázni félelmeink irracionális voltát. Frusztráló lehet a tudat, hogy esetleg meghallanak bennünket szomszédaink, vagy szüleink, netán gyerekeink. Szintén aggodalommal tölthet el valakit, hogy úgy érzi, nevetségessé válik partnere elõtt.

Bármi is a fenntartás oka, megoldás mindenre van, és pillanatok alatt elérhetõ az áttörés. Gondolj arra, ha nem pornófilmet adsz elõ, hanem csak az élvezet vezérel, a szomszédok akár kedvet is kaphatnak egy kis összebújáshoz, s titkon hálásak lesznek érte. Szülõk, gyerekek jelenléte nehezebb eset, bár a visszafogott hangjáték itt is megengedett, házon kívül nyilván lazább lehet a gyeplõ. A lényeg, hogy ne fojtsd vissza, ami kikívánkozik! Senkit nem arra próbálunk rábeszélni, hogy kezdjen el Tarzan módjára üvöltözni szeretkezés közben, de a testi ingerek bármilyen formában való felszínre törése olyan élmény, aminek elfojtásával sok örömtõl fosztjuk meg önmagunkat és partnerünket is.

Sóhajts, zihálj, nyögj!

Elsõ lépésként fedezzük fel a finomabb hangok, különösképp a sóhajtás erejét, melynek számtalan formája és erõssége van, s amit olykor csak halvány vonal választ el egy sokat jelentõ nyögéstõl. Egy másik ember sóhajtását hallani talán a legmélyebb vágyakat beindító hanghatás mind közül. Csókolózás közben, sokat mondó ölelkezés közben egy sóhaj mindent elmondhat arról, mennyire szeretném, mennyire izgatsz, mennyire jó mindaz, amiben épp részt veszünk. A sóhajtás a legerotikusabb hang mind közül, nincs ember, akire ne hatna erõteljesen. Elõfordul, hogy valaki rossz emlékeket hordoz magában, telefonos lihegõk, zaklatók rémképeit, de egy meleg, biztonságot nyújtó ölelõ kar és a forró vágyakozás könnyen föloldhatja a szorongást, fõleg, ha elõtte ki is beszéltük magunkból.

Az elsõ lecke mindenkinek könnyen megy. Középhaladók mindezt szeretkezés közben is gyakorolják, nagy vágyak között az erotikus sóhaj még nagyobbakat hoz, s a szomszéd szobában sem hallanak belõle semmit. Errõl a szintrõl észrevétlenül evez át az ember az apró nyögések, nyöszörgések és zihálások szintjére, amik, ha már hagytuk magunkat elsodorni az árral, egy-egy hevesebb orgazmusnál végül úgy törhetnek felszínre, akár egy egy gyomorba markoló basszusszóló. Haladó szinten a hangos kilégzés és a skálázás erejét a maszturbációban is alkalmazza az ember, ahol, bár sokáig csöndes tevékenységként kezelte, ily módon megtapasztalhatja saját nyöszörgésének erejét. Képzeld el, milyen izgatóan hat ez partneredre, ha még te is felizgulsz tõle!  (A beautiful agony weboldalán, ahol a maszturbálást valóban ízlésesen jelenítik meg, egy egész fórumtéma indult arról, milyen jó lenne, ha a maszturbálás hangjai kép nélkül is elérhetõk lennének, mert az sokak számára még a látványnál is izgatóbb.)


Ha megtanultuk, hogyan engedjük el gátlásainkat, jöhet a hangképzés tudatos alakítása, hogy ennek segítségével jussunk egy felsõbb szintre. A nõk jellemzõen magas hangokat adnak ki magukból, van, aki egyenesen üvegrepesztõ magasságokba képes emelkedni, de jó, ha tudjuk, ez sem nekünk, sem a férfinak nem szolgál különösebben hasznára. Hogy ne a szex élvezeti értékét rontsuk, kezdetben önkielégítés közben igyekezzünk tudatosan egyre mélyebb hangokat képezni. A kiadott és hosszan elnyújtott nyögések legyenek mélyebbek mind a hangzást, mind a légzés, ezáltal a képzés helyét illetõen. Minél mélyebbre szállítjuk ily módon a hang keltette rezgést - ha sikerül, egészen a gyomortájékra -, kívülrõl és belülról is stimuláljuk aktusban részt vevõ szerveinket.

forrás: [origo]

Biztos mindenki érezte már egy koncerten a basszusgitár alhasba kúszó rezgését. Ugyanezt érheted el tudatos hangképzéseddel. Orális szex közben kiadott mély, rezgõ hangok mindezt sokszorosára növelik a partner számára, viszont a magas, torokból jövõ hangok kettészakítják azt a komplex élményt, amit inkább kocentrálni szeretnénk. Arról nem is beszélve, hogy ha mindezt energetikai nyelvre fordítjuk, a torok erõltetésével megkötjük az energiákat, a torokba koncentráljuk az erõt, ahelyett, hogy a lenti csakrákat stimulálnánk hangunk segítségével.

Pont a hangok hamis csengése és mesterkéltsége miatt néznek sokan pornót hang nélkül, hisz az imitált nyögések és a "fuck my pussy" nem kifejezetten a fenti hatást érik el. A beszéd mindazonáltal izgató lehet: ha fantáziáinkat súgjuk-búgjuk a másik fülébe, és szex közben ezzel egy másik szintet nyitunk, az izgatás mellett azt is elérjük, hogy kézenfogva lépünk át egymás álmainak birodalmába. Nem is lehetne jobb alkalom megosztani egymással a vacsoraasztal fölött esetlenül hangzó fantáziaképeket, mint a szex nyújtotta módosult tudatállapot.

Egyéb zörejek

A fenti, ember kiadta hangok mellett számtalan egyéb, járulékos nesz is társul a szexhez, ilyen az ágy rugóinak ütemes nyökögése, a végtagok koppanása, bõrfelületek csattogása, beszorult levegõk kitörése és nedvek cuppogása. Újabban megjelent a vibrátorok és egyéb játékszerek berregése, az óvszer csomagolásának zizegése, a síkosító pumpálása, és akkor még nem beszéltünk a különbözõ fétisekkel járó hangokról, mint például a latex csikorgása. A szexnek megvan  a maga különleges és semmivel sem összetéveszthetõ akusztikus világa, ritmusok keveredésével és gyorsulásával, lihegésekbõl felépített hangos katarzissal, majd kéjes nyögésekbõl egyenletes szuszogássá halkuló megnyugvással.

Aztán persze ott van a zene. Vannak kifejezett dugós zenék, szerelmesek és kevésbé szerelmesek is, ezek kinek-kinek élettörténete alapján alakulnak, de mint az illatok, a zenék is erõteljes felidézõi bizonyos pillanatoknak, érzéseknek. A zenei aláfestés fontosságát már maga az ipar is fölismerte, kifejezetten szeretkezésre komponált lemezek jelentek már meg a piacon, de tartalmasabbak, személyre szólóbbak ennél azok a dallamok, amelyek akár véletlen, akár tudatos választás alapján vissza-visszatérõ elemei egy pár szexuális életének.


[origo]