Felvilágosító baba genitáliákkal gyerekeknek (18+)

Az Amamanta (magyarul szoptatás) névre hallgató baba olyan, mint a többi játék, míg azonban azok testrészeit a ruha alatt elnagyoltan ábrázolják, addig az Amamanta babák mélyrehatóan, anatómialag precízen megmutatják a lényeget. Többek között azt, hogyan készülnek a gyerekek vagy éppenséggel hogyan szoptat az anya.

forrás: [origo]

Az ötlet pár évvel ezelõtt született, amikor Margarita Maria Mesa Leal olyan babát készített kislányának, amin keresztül el tudta magyaráztni, hogyan lett terhes, hogyan hordta a testében a kislányt, majd hogyan szülte meg. Az anyababát követte az apababa, a testvérbaba és egy egész kis család - pucéran és kendõzetlenül. Ez a kis családi ötlet volt az alapja annak a sikeres vállalkozásnak, ami mára már huszonhét varrónõt foglakoztat. Az asszony véleménye szerint a gyermekekkel már egészen kis korban el kell fogadtatni, hogy a szexualitás nagyon is fontos és szerves része az életnek.

Leal asszony sokszor készített babákat különbözõ árvaházaknak Kolumbia-szerte, hogy a kis árvák - szülõi nevelés hiányában - így tanulhassák meg az ember alapvetõ anatómiai adottságait. Leal asszony nem egy szegény anyát fogadott fel varrónõnek, ezzel is hozzájárulva a nélkülözõ családok boldogulásához, miközben az is világossá vált számára, a tehetõsebb szülõk gyermekei sincsenek maradéktalanul tisztában az emberi anatómiával.

Mára már számtalan áruháznak szállítják a babákat, hiszen a legtöbb kamasz akkor találkozik elõször a másik nem testének látványával, amikor az elsõ szexuális élményre sor kerül, így hasznos lehet, ha a fiatalok ekkorra már tisztában vannak a két nem közti alapvetõ különbségekkel, és a maga természetességében tudják kezelni a szexualitást, a testiséget, a terhességet és a szoptatást. A különbözõ kinézetû babákkal (ázsiai, fekete) a faji hovatartozzásal járó kérdések is természetessé válhatnak, azaz a késõbbiekben nem merülnek fel bõrszínnel kapcsolatos problémák és agoodalmak.

Sokan túl radikálisnak tartják az Amamanta babákat, ami nem meglepõ, hisz sok országban a nyilvános helyen való szoptatást is törvény tiltja, s a legtöbb helyen nem nézik jó szemmel a világ egyik legtermészetesebb dolgát, a meztelen test felfedését, a nudizmust, naturizmust sem.


[origo]