Josefine Mutzenbacher - Egy kis bécsi kurva emlékezései 5.

Anna is tette a magáét, Mizzi is, én sem tétlenkedtem, és a végén Mizzi bekapta a Robert farkát, szopni kezdte, és nyilvánvaló volt, milyen céllal. Hogy "süljön el". Mert ez volt erre a kifejezés. Ha elsül, Mizzi majd kiereszti a szájából a Robert farkát, akkor látni fogjuk, hogyan spriccel belõle a geci. Anna le akarta váltani Mizzit, de Robert ellökte, engem rántott oda, és tudhattam, mi a dolgom, tátottam a szám, és a Robert farka a következõ pillanatban már ott volt benne. Sokat nem töprenghettem. Nekiláttam, hogy megdolgozzam a kemény húsdarabot, a "hímtagot", melyet testemnek más részérõl már jól ismertem. Mondhatni, segget csináltam a számból! Így.

Csak az egész úgy valahogy több lett ennél. Mert ahogy a Robert faszát húztam és vontam a nyelvemmel, az ajkaimmal, a Nagy Érzés mintha leköltözött volna a lábam közé, és hirtelen, villámcsapásként - vagy faroknyársalásként? - ráéreztem, milyen is lehet az igazi baszás. Ami több, mint az ilyen kettyintgetés. Csak akkor Robert ellökött, Annát húzta a faszára. És lássunk csodát, alig pár pillanat, aztán a Robert farka elsült. Spriccelni kezdett. Anna hátratántorodott, az elsõ adagot, már csak becsületbõl is, oda köpte elénk, aztán akkor a Robi farkából széles ívben lövellt a sûrû lé, csepegett le a végén. Robert innentõl fogva már maga vette kézbe a dolgokat. Õ tudta, mekkora adag lehet benne, hátrahúzta a fütyülõje bõrét, és jött a sûrû fehér zaft, egyre csak jött, és egyre csak ámultuk-bámultuk.

Nekem egy egész nagy lötyedék csapódott az arcomba, de akkora, mintha valaki odafújta volna a taknyát. Iszonyú izgalmas volt az egész, de tényleg, valamennyiünknek. Mintha valami titokzatos szertartás részeseivé váltunk volna általa. Mizzi tért magához elõször, Robertre vetette magát, azt visította: "Jó, de most bassz is meg engem, hallod, te gecihuszár!" Csak hát Robert fütyije tisztára lelottyadt, ami érthetõ volt, ugye, és azt mondta: "Semmi értelme most már, mi a francot akarhatnál?" Mizzi õrjöngött. "Akkor meglovagollak én..." Így könyörgött. Aztán, mert Robert tojt rá, odavetette magát a földre, a Robert két lába közé, szájába kapta a lötyedék faszt, próbálta felállítani. És egyre azt kiabálta: "Ha kemény lesz, akkor megbaszol, igaz, akkor megbaszol, te..."

Persze, Franz, Poldl és Ferdinand is ki akarta próbálni az új változatot, a szájba baszást. Annával nem volt nehéz dolgunk, hiszen a farkuk még kicsiny volt viszonylag, nem olyan nagy bunkó, mint a Roberté. Ferdl úgy begerjedt, hogy nekem csaknem a torkomig leverte a faszát. Így egészen a töke tövénél voltak az ajkaim. Tízszer-tizenkétszer kellett kilöknöm, berántanom, akkor jött végre az a bizonyos pár csepp. Alig éreztem a nyirkosságot a nyelvem tövén, csak azt a fura ízt. És mégis olyan volt az egész, mintha a lábam közé hatolna be mélyre egy fasz, és ott éreztem az egész gyönyörûséget. Addig tartottam a Ferdl farkát a számban, míg teljesen le nem lotytyadt. És mert az Anna még mindig a Franzot szopta, a Poldlt vettem sorra. Õ már várta is.

A nõvérével rég rájöttek erre a lehetõségre, gyakorolták bõséggel. Hát a Poldl ügyes volt, úgy hatolt be a számba, mintha a pinámba érkezne. Engem elfogott egy olyan bizsergés, viszketés, zsibongás, hogy meg se próbálom leírni, mert nem lehet azt. Egészen öntudatlanul kezdtem a nyelvemmel forgatni, ingerelni a Poldl faszát, de olyan eredményesen, hogy perceken belül elsült. Keményen fogta a tarkóm, véletlenül se eressze el a szám a tökét, és bennem úgy felfokozódott a kéj érzése, hogy el se akartam volna szabadulni a Poldl furkójától. Aztán szintén lotyadék lett belõle. Akkor Annát és Franzot néztük, mire jutnak. Merthogy a Mizzi még mindig a Robert lába közt kuporgott a padlón, próbálta keményre szopni az agyonpuhult nudlit.

Viszont az Anna egyszerre abbahagyta a szopást, azt kiáltotta: "Próbáljuk meg, hátha bemegy végre ott!" Franz egybol rávetette magát, mi meg körülálltuk õket. Mi lesz. Most akkor vagy azért, mert a Franz fasza nem volt valami nagy, vagy mert a sok rátapadt nyáltól jobban csúszott, vagy a fúrási munkálatoknak, Anna és fivére megfelelõ igyekezetének az lett az eredménye, ki volt munkálva a bevezeto út - mindegy, a dolog sikeredni látszott. "Benn van" - ujjongott Anna. "Benn van" - ordította Franz is; és nyomban azt tudakoltam Annától, nem fáje. De választ nem kaptam, mert ezek kettenúgy nekiláttak akkor baszni, hogy se láttak, se hallottak. Csak késõbb mondta Anna, hogy olyan kurva jó volt, mint egy álom.

És közben Mizzi is sikerrel járt. Addig bigyerészte Robert töke hegyét, addig rágta a tövét, addig bûvölt-bájolt a két kezével minden elképzelheto helyen, hogy a fasz felállt. S Robert természetesen készen arra, hogy keféljen. Franz és Anna nem tudott eléggé gyorsan félrehúzódni. Mert a Mizzi olyan volt, mint az õrült. Mardosta a saját mellét, sorra kapdosta el Robert ujjait, vette mindet a szájába, és pillanatokba se telt, hogy a megint telt faszt magába rángassa. És akkor úgy elkezdte dobálni magát, úgy kulcsolta Robertet a két lábával, és Robert úgy spékelte a pináját, úgy gyötörte a csöcseit, hogy az ágy csaknem szétment alattuk. Robert fasza most már masszívan kemény volt, "hosszú távú" - nem fenyegetett gyors elsülés -, így dolgozott a Mizzin, szájával a mellén.

"Bassz, te, bassz", hörögte Mizzi, "bassz meg te engem mindennap, éjjel-nappal basszál... Micsoda fasz vagy... micsoda tököd van... te gyilkos, te... ölj meg, basszál engem, basszál dögre... baszszál!" És alig volt hangja már, amikor azt nyögte: "Még! Te... még keményebben...ne hagyd... ne hagyd abba... nem akarok mást... éjjel-nappal... baszhatnék, amit bírok, csak téged akarlak, te édes jóistenem... te sátán... basszál. Te... hozzám te eljössz... holnap te eljössz hozzám, megbaszol, így... még, keményebben... csináld, ölj meg..." És Mizzi hördült egyet, aztán élettelenül hanyatlott hátra, Robert farka még mindig benne volt, de a Mizzi olyan volt, mint akit tényleg a ravatalon basztak meg, körül lehetett volna lengetni füstölõvel. Ehelyett hirtelen egy nagyot fingott, aztán feltápászkodott. Nem részletezem, Robert volt a fõszereplõ. Anna boldog volt, hogy végre egyszer "olyat kefélt, mint a nagyok".

Mindegy, ezen a napon még ilyesmivel sem értünk rá törõdni. Szegény Anna! Robert elmesélte, hogy õ már két éve forgatja nokben a farkát. Hogy a mostohaanyja avatta be. Az apja valami miatt mozgásképtelen volt akkoriban, õ meg kint aludt a konyhában. És hogy a mostohaanyja kiment hozzá, elkezdte cirógatni így, becézni amúgy, a végén bent volt a keze a pizsama sliccében. És hogy az õ farka az elsõ érintésre egybõl felállt. A nõ egy darabig folytatta ezt a játékot, õ akkor elmarta a mellét. És jöttek a leckék, mit, hogyan kell csinálni, hogy nagyon jó legyen.

Annyira jó lett, hogy a nyögést Robert apja is meghallotta a szobában, kérdezte, mi van. "Semmi, csak a Robika olyan szomorú dolgokat mesél", felelte a mostohaanya. És tovább edzette a Robika farkát, és adta magát. Majd a következo éjszakán már könnyû hálóingben ment ki a konyhába, az apa aludt, a nõ lovagló ülésben rátelepedett Robertre, magába húzta a kemény kis farkát. A nõ két melle odalógott a szájához, õ szopni kezdtea bimbókat, és lent egyre mélyebben és egyre keményebben nyomta be a - mostohaanyja így nevezte - "répát", míg a végén a nõ elélvezett. És érzõdött, hálás. Délutánonként mindig eljátszották kisded játékaikat, aztán éjszaka jött, ami belefér. Egy ilyen délutáni játszadozást követõen azonban a nõ nem ment ki hozzá éjszaka. Robert nem bírt elaludni.

Hamarosan fura kis zajokat hallott a szülei szobájából, belesett a könnyû függönyön át; mit látott, a mostohaanyja ott ül az apján, rajta lovagol, az apja fasza ott van benne, a nõ váltakozva lógatja bele a csöcseit az apja szájába. Visszament, gyötrõdve hevert végig az ágyán. Õ is kis hangokat hallatott. Csakhamar megjelent a no, a mostohaanyja, kérdezte: "Leskelõdtél?" De nem szidalmak következtek, hanem egy felszólítás: "Feküdj rám!" És megmutatta Robertnek, hogyan csinálják a dolgot így, a hálóingét is legyûrte, tök meztelenül hevert ott Robert alatt. Õ meg beleadott mindent, kefélte a nõt. Csak ez némi zajjal járt, az apa felriadt szendergésébol, kiszólt: "Mi van, hé? Mit akar a Robert?" - "Á,csak engem" - felelte a nõ. Az apa mit semsejtett, visszaaludt. Õk meg folytatták.

Néha abba kellett hagyniuk, olyan vészesen recsegett az ágy. És hogy õ azt érezte, "elpusztítom ezt a dögöt, megspékelem", és hogy mindketten elélveztek, a nõnek még mindig kevés volt, akart egy további numerát, de a Robert farka csak fityegett, hát a mostohaanyja a szájába vette, szopni kezdte. Nem volt mese, úgy feltûrte a bõrt a Robert faszán a nõ, hogy neki csaknem ordítania kellett már fájdalmában. Akkor felültette a hokedlire, és olyan keményen rávágta magát a Robert farkára, hogy csaknem felborultak, és Robert úgy érezte, ez a középkor, ilyen nincs, ez annyira fájt. Aztán végre megelégelte a mostohaanyja, visszakanyarította magára a hálóingét, ment az apához. Robert másnap fölkelni se bírt, és ez nem is volt baj, az apja legalább "látta, hogy nincs jól". És hogy attól fogva rendszeresen kefélte a mostohaanyját, most is csaknem minden nap basznak, ezt mondta.

Hát, ez nagyon imponált nekünk, olyan volt a szemünkben a Robert, mint egy félisten, és foleg ez izgatott minket, ez a testtartás, az, hogy valaki így ránk terpeszkedhet. De a Robert azt mondta, más "figurák" is vannak, a mostohaanyja megtanította néhányra, például hogy hátulról. És én büszke voltam, mert ezt már ismertem, igaz, nem egészen úgy, csak a valagam két pofája közt, de nagyon jó volt, nagyon jó. Anna és Mizzi meg akarta próbálni, milyen is, ha Robert rájuk terpeszkedik. Csak Robert nem felelt volna meg, a Franz volt az egyetlen, akinek a pöcse nem volt túl nagy az Annának, hát vele próbálta, a Mizzi meg a fivérével, a Poldllal. Én is szerettem volna ilyet, hát a Robert és a Ferdl maradt, de a Ferdlnek nem akart felállni, így a számba vettem, egészen addig, míg nem éreztem végre, kemény a farka, és akkor rám mászott, nekilátott, ha csak kívül is, a pinámnak, és éreztem, elélvezek. Robert kiszállt a dologból, mondván, valami kis erot még a mostohaanyja számára is tartalékolnia kell éjszakára. Anna és Ferdl nemsokára elköltözött.

[origo]