Josefine Mutzenbacher - Egy kis bécsi kurva emlékezései 13.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó. Ekhard úr volt az, váratlanul egy kicsit korábban érkezett haza. Megmentõm lesz, éreztem! Van még igazságtétel a földön. Ekhard úr meg fogja tenni mindazt, amire Schanitól vágytam. Hát el is köszöntem tõle gyorsan, tuszkoltam kifelé, és szaladtam a konyhába Ekhard úrhoz. Akirõl, valljuk be oszintén, az utóbbi idõben jócskám meg is feledkeztem, annyira más folyása volt a dolgoknak. Ott volt a Horak úr a pincében, Alois két helyen is, a Klementine, kudarcként a Schani. De most akkor az Ekhard úr...! Emlékeztem a farkára, s hirtelen a fejem tudtam volna a falba verni, hogy én egy ilyen óriás szerszámot így elhanyagoltam. Emlékezem becézgetéseire is, meg hogy a kezemben milyen jó volt az a nagy meleg micsoda, a lábam közt hogy túrt-fúrt, és minden. Ott egye meg a fene a Schanit meg a három nõszemélyt. Ezúttal, megvallom, a Franzról feledkeztem meg, õ ugyanis rendszeresen kettyintgetett - de hát ilyen az emberi lélek. Futottam hát a konyhába, egyenest az Ekhard úrhoz, aki köszönni se ért rá, már ott volt kis kezem a fütyijénél, gomboltam ki a sliccét sebtiben. És suttogtam a fülébe: "Hamar, hamar! Nehogy megjöjjön közben valaki." Ekhard úrra komoly hatást tehetett begerjedt állapotom, s ezt nem is tagadhatta volna, olyan hamar feltornyosult a markomban a fütyifurkója. De azért megkérdezte: "Miért... olyan hamar? Meg egyáltalán, mit akarsz?"

Elszállt belõlem minden létezõ vagy nem létezõ szemérem, így ziháltam: "Baszni akarok, Ekhard úr, baszni, de gyorsan, és jó nagyot!" Ekhard úr egész teste reszketett. Úgy vetette rám magát, hogy biztos, a földre zuhanunk, mindent ledöntünk... csak ezt nem akartam. Bevonszoltam, persze a farkánál fogva, a szobába, ott vágtam magam végig az ágyon. Ólomsúllyal zuhant rám az Ekhard úr teste, farka tombolva kereste a bejárást. Talán szét is tépett volna, ha engedem. Úgy meg volt vadulva, még énhozzám képest is. Jó, csak én tovább vezéreltem õt, markoltam a durungot, két kézzel méghozzá, alagutat formálva ujjaimból, hogy a bõrt így csusszantsam le, jó hátra, a makkjáról. Forrón lüktetett, külön életet élt az Ekhard úr fasza, és én azt éreztem, megõrülök. De most úgy, ahogyan soha még. Hát hogy is lehettem ilyen hülye, ilyen rohadt kurva hülye - így fogalmaztam! - magamban, hogy az Ekhard úron kívül mást a közelembe engedtem? Az Ekhard úr löketei akkorák voltak közben, hogy kezem alagútja ide-oda, félni lehetett, a szomszédban kötünk ki, a falon át. Sikoltozva kérleltem: "Basszon... Ekhard úr... basszon, ahogy csak bír... még... még... Ekhard úr... jó, ez jó... kúrjon az Ekhard úr, kúrja a kis Pepit... ne sajnálja..." Meg ilyeneket mondtam, ahogy visszaemlékszem. És közben az ujjaim közt ott volt a makkja, tenyeremben a tojásai. És ott volt, a kezemben is, meg másomon, pár pillanat múlva egy egész tenger, a sok sûr geci, ami vadul lövellt, lövellt az Ekhard úrból. A kis Pepire, mint magamat is neveztem neki. Jó, hát egy kis élvezet megvolt, gondoltam mindazonáltal csakhamar, hát igen, az ennyi - nem annyi. És jöjjön a többi, és akkor se kell annyiban hagyni. Tény, hogy ezek szép álomképek voltak, de a valóság az Ekhard úr volt, aki ott ül kimerülten, hagyta, törölgessem szárazra a faszát.

Mármost én arra szerettem volna megtanítani õt, amit Horak úrtól már tudtam. Vagyis hogy basszon seggbe engem az Ekhard úr is, de amilyen erovel csak bír, és olyan mélyen, ahogy képes. Dugjon valagon! Hát gyurmálni kezdtem a nudliját - kezdett vészesen nokedlivá zsugorodni! -, és itt a Klementinétõl tanultakat hasznosítottam. Két ujjal dörzsölgetni a rudat, mutatóujjal cincikélni a makkot. És hogy ezzel nem sokra jutottam, úgy döntöttem, jöjjön a szájmunka. Ha muszáj! Bekaptam hát a puha, de nem csekély méretû tököt, tövig, és nyelvemmel elkezdtem rajta. Kezemmel a szememet is csiklandozó hosszú szõröket csavargattam, vagy épp a tojásokat emelgettem, markolásztam lágyan. Izgatottan vártam, munkámat mikorra fogja a siker bekoronázni. S bekoronázta. Mert a tök egyre keményült, és amikor a végén kiengedtem korántsem szemérmes ajkaim közül, láthattam, csüggedtségén kár lett volna végképp elcsüggednem az imént. Ha a vége jó, minden jó - és az Ekhard úr farkának a vége máris nagyon jónak ígérkezett. És õ máris esett volna nekem, hogy leverje a második numerát, én azonban álljt parancsoltam. Bár hát állt õ most már, mint a cövek. De csak a fülébe suttogtam azért: "Nem akarja mélyebben is bedugni?" "De, de!" - így lelkendezett o. "Mélyebbre... akarom hát. Csak ha egyszer nálad az nem megy." És ennek bizonyításaképpen úgy bugyellálta máris a puncimat, hogy csaknem felordítottam. "Na tessék", mondotta õ. Mire én: "Jó, jó, de másképp... nem oda!" "Hanem akkor hogyan?", tudakolta. "Hova?" Erre hátat fordítottam neki, meggörbültem, mint a macska, a seggem jól odadugtam, és - olyan erõs volt akkor már, hogy nem mondhatom, "a gyengébbek kedvéért"! - farkát a másik lik felé vezérelgettem.

Ekhard úr akkorát hördült, mint egy disznó, ha rájön, két makk hány makk, és a nyálamtól csúszós farkát elkezdte csusszantani a seggem lukába. Szép lassan, lassikán, sikálva- csikálva, mind határozottabban, már vadul is. Na. És mélyebbre, de nekem az volt a szent megérzésem, sokkal mélyebbre, mint a Horak úr! Sokkalta mélyebbre. És én még ezt se sokalltam. Éreztem, úgy kitölt, mint a szar, ha kemény, és még annál is jobban, mert eleven volt, õrjöngve lüktetett. Már csak az kellett, hogy a puncimon is dolgozni kezdjen az ujjaival. S tettem róla, kezdjen.

Jól tettem-e, ki tudja, mert az Ekhard úr úgy be volt vadulva már, hogy véresre tépte fel a pinaszájamat. Mindegy, összeficsorítottam a két farpofámat, szûkre, s õ felnyögött, akkora érzés volt neki a dolog. Mert nekem pedig külön is kéjt okozott az õ gyönyörûsége, meg ráadásul hogy hallhattam, el is fingja magát, no, pillanatonként húztam-eresztettem a két popómat, össze-szét. Megfingattam, ahogy mondani szokás, az Ekhard urat is. Ennek, sajnos, az lett az eredménye, hogy a magömlés is hamarabb következett be nála. De majd érlelek benne új magokat, gondoltam. Semmi kétségem sem volt felõle! Fölegyenesedtem, õ meg csak a falnak zuhant, mint a zsák. Engem azonban még eltöltött "az az érzés", igen, az én számomra az Ekhard úr még mindig a seggemben volt, nem szólva arról, hogy a geci milyen kellemesen csiklandozott, és el is képzeltem külön, mi mindenfélémhez hogy ragad és tapad. Hát nem is akartam, hogy itt érjen véget a dolog, így annak ürügyén, hogy megint szép szárazra törlöm, elkezdtem ismét megdolgozni a farkát. De épp csak odáig jutottam, hogy a makkról hántottam volna le a bõrt, az Ekhard úr felhördült: "Hé, hagyjál már." Hagyjam, hagyjam, de ha nekem ez nem volt még elég?

Mindig Schani és az anyja járt az eszemben, meg a két nõvére, meg ahogy a Rosa meztelen testét leírta a Schani, és hogy mekkora hatást tett rá. Még sosem beszéltem ilyen szégyentelenül az Ekhard úrral, de kénytelen voltam megkérdezni: "Mondja, Ekhard úr, baszott maga már tisztára meztelenül? Úgy értem, tökpucéran, az ágyban?" Kicsit zavarba jött, nem mondom, kibúvót keresett - mikor pedig én bebúvást szerettem volna t le, még egyet -, így mondta: "Te, ide figyelj, voltál te már az ágyamban, hé." "Igen, igen, de úgy igazán pucéran, meztelenkedve, ing nélkül... baszott úgy valakit?" Visszakérdezett: "Merthogy téged már dugtak meg úgy?" "Nem - feleltem õszintén -, csak nagyon szeretném már egyszer úgy is. Kérdem, kamatyolt már pucéran?" Nevetett. "Francba is ne, persze. Hiszen házasember voltam." "A felesége... meghalt?" "Nem, hát meg nem halt." "Hanem akkor? Mi lett vele?" "Az, hogy kurva lett." Emlékeztem rá, hogy a Horak úr engem is kurvának nevezett, igaz, édes kicsi kurvájának, kurvamókusának, meg minden, de azért csak meg kellett kérdeznem: "Ekhard úr, én is kurva vagyok akkor?" Nevetett. "Dehogy vagy te kurva, te egy édes kis husi vagy, finom zsenge husi." És közben magához szorított, és ahogy ezt jó alkalomnak éreztem, hogy a farkával megint játszani kezdjek, hozzányögte: "Kis gecihusi..." "Az nem kurva, akkor?" - tudakoltam. "Menj már, hagyd ezt", mondta, mint aki nem akarja, hogy a felesége bárhogy is belekeveredjen a dolgunkba. "Ilyen édes, fiatal kis izét még nem basztam..." Ezt úgy mondta, mint mások azt, hogy "nem pipáltam". Szerettem volna, ha a farkának pipa alakja van, bár nem tudom, az mire lett volna jó. Talán nem bírta a csöndet, megkérdezte: "És mondd, neked tényleg ennyire jólesik, ha megdugnak?" Válasz helyett lehajoltam, a számba vettem a faszát. Csak úgy finoman.

És elkezdtem birizgálni a nyelvem hegyével, elõször a makkot, aztán a szárat, aztán a szõrös tövéig is eljutottam, de csak éppen hogy, akkora volt neki, még így is. Sajnos, puha maradt. Szoptam, szoptam, de akár az ujjamat is szophattam volna. "Ez fáj...", így nyögött fel. És ki is húzta a számból a dákót, aztán felkapott, a két lába közé állított, feltûrte a szoknyámat, és azzal a nagy lompos farkával elkezdte a vágásomat csikizni. "Ez is jó most?" - kérdezte. "Ez is, de miért nem áll fel a farka?" Nevetett megint. "Ha anyád ezt látná... meg hallaná... lenne akkor nemulass, gondolom, más bajod lenne egybõl!" Így az Ekhard úr. "Nem, a mama is azt szeretné mindig, ha apám farka többször állna fel..." Figyelmesen nézett rám: "Ezt meg honnét tudod?" Elmeséltem neki élményeimet, közben egyre gyúrtam a puha nudliját. Ekhard úr szórakozottan dolgozott a puncim táján. Figyelme nem lankadt. "Azt mondod tehát, hogy anyád azt szeretné, ha többször kamatyolnák meg? És akár mással is... lefeküdne?" "Akkor éjszaka ilyet mondott", közöltem. Erre az Ekhard úr fasza hirtelen felállt. És olyan volt, mint kezdeteink kezdetén. Felkapott, de úgy, hogy ráülhessek a dákóra, és benyomta a szerszámot, amilyen mélyre csak bírta. De annyira, hogy fájt! Nyögni kezdtem. "Most... most megleszek... most megvagyok... jaj, ne olyan mélyre... most jó!" Közben azt kérdezte az Ekhard úr: "És miért nem fordult hozzám az anyád, ha baszni akar valakivel, hé?" Meghökkentem. "Hát nem is tudom..." Mit mondhattam volna. Folytatta azonban: "Majd én szólok neki. Hogy ha mindenképp azt akarja, velem lehet... szívesen várom." "Felõlem", hangzott a válaszom. "Megint jön... jön... de jó", ziháltam, és a francba se törõdtem anyámmal. Még hogy épp most! Ekhard úr most rettento izgatottan kamatyolt, baromi erõvel vagdosott. Én meg a Schanira, az anyjára és a nõvéreire gondoltam. Nekem is talán ezért volt annyira jó az egész.

"Gondolod, anyád igényt tart a farkamra?" "Talán... mit tudom én..." Közben nagyon jó volt, csak borzasztóan fájt is. "Ne olyan mélyre..." "Az anyádnál... végig bemenne... nagyon mélyre. Nem gondolod?" Ezt kérdezte. "Persze..." "Akarod, hogy megbasszam anyádat?" És olyan vadul vagdosott, mint még soha. De vigyázott, túl mélyre ne menjen. És úgy forgatta bennem a farkát, mintha azzal kérdezné, megkefélje-e anyámat. Tisztára udvariasságból azt feleltem: "Persze... akarom..." Bár ez arra vonatkozott, amit akkor éppen akartam. Hogy még egyszer elélvezzek. Megvoltam, azt mondtam: "Jó, most elég..." "Te kis szar, nekem ne mondjad, mikor elég", mordult rám, "most én jövök..." Az Alois jutott az eszembe. Az Ekhard úr is megvolt az utolsó numerájával, közben jól ránk sötétedett. Végigzuhantam az ágyon, az Ekhard úr a konyhában dõlt le. De egy idõ múlva nem bírtam, ledobtam az ingemet, tök pucéran kimentem hozzá. Lábujjhegyen, nem is tudom, miért. Elõször intett, menjek a fenébe, de akkor odabújtam hozzá, firegtem-forogtam neki, és erre elkezdett simogatni, és abbahagyni se bírta. Majd az ujjával birizgálni kezdte a mellbimbómat, a köldökömet, a kis gombomat, és azt éreztem, kiugrom a bõrömbõl. Igen, hogy lemegy rólam még a bõr is, mint a makkról. Féltem azonban, hogy valaki most már csakugyan hazajöhet, azt mondtam hát neki: "Ekhard úr, makkoljon már..." "Mit csináljak?" "Makkoljon. Aztán dugja be. Nehogy így kapjanak minket." "Kapd be...", ezt mondta, de õ most mást akart. Csak még nem állt fel neki. Ezért kezdett engem vizsgálgatni: "Hé, de nagyon megdolgoztuk a pinádat. Nem hagynánk abba inkább?" "Á, mi még nem", feleltem. "Ezek régi nyomok."

"Aztán mikoriak? Hallod-e. Kivel kefélsz te rajtam kívül? Te kis kurva... te rohadt kis kurva...!" Egyebet se akartam hallani, egész testem belebizsergett! "Válaszolj..." - ezt hörögte, de már inkább az elkövetkezõk izgatták. Én meg úgy döntöttem, elárulom neki a Horak urat. Csak büszkélkedés kedvéért. A Horak úr végsõ soron felnõtt, de mennyire. Hadd tudja meg az Ekhard úr, micsoda "kurva" vagyok. Hát újabb kérdésre nem is haboztam a válasszal: "A Horak úr szokott megdugni." Bár ebben némi füllentés is volt. Hogy "szokott", abban. "Hogy kicsoda?" Ekhard úr nem akart hinni a fülének. "A sörös Horak?" "Az." "És mióta?" "Régóta." "Még elõtte, hogy... hogy én dugni kezdtelek? Már akkor is?" "Akkor azért még nem." "És hol? Te... hallod? Hol kapott el?" "A pincében." "És hogy nyúzott le így? Hogy mart szét ennyire?" "Merthogy nagy a farka, úgy." "A Horaknak? Még hogy! Hosszabb, mint az enyém?" "Az. Hosszabb. De nem ilyen vastag... nem ekkora..." "És hányszor szokott megdugni mindig?" "Mindig ötször", feleltem. Csak hogy felpiszkáljam. "Ötször", zihálta sértetten az Ekhard úr. "Na gyere, megduglak én is még egyszer... te!" Alája bújtam gyorsan, õ is ledobta az ingét, aztán máris ott súlyosult meztelenül a pucér kis testemen. De a dolog így se akart menni. Szerszáma semmire se volt használható. Puha és löttyedt maradt. "A kurva életbe", káromkodott, és én megörültem a szónak. "Pedig tényleg akarom... hát!" "Én is, mennyire!" Ezt nyögtem, nyomakodtam, tekergoztem, de hasztalan. "Tudod mit - javasolta -, kapd be megint, akkor hamarabb feláll talán..." Próbáltam azért csak tovább a kezemmel, de hiába. "Mondom, kapd be", utasított Ekhard úr. "Hiszen a Horaknak is beszopod, nem?" "Hát be...", ismertem el. Az Ekhard úr most feljebb mászott rajtam, megérthettem, hogy azt akarja, szopjam.

Így, rám nehezülve, berakta a számba. Szerettem volna, ha érzi: ajkaim - mint az úgynevezett szeméremajkak. Baszik õ most is! Hát bátorodjék! Csak nem sokat tudtam gondolkozni, mert a nagy pocakjával szinte kiszorította belolem a szuszt. Belém hasított: ha elfinganám magam? Hátha az felizgatná? De hát a dolgok nem ilyen egyszerûek. Dolgoztam szorgalmasan, bevetettem minden tudományomat, nyelvtehetségemet. Fejét a párnába fúrta mögöttem, nyögött, szakadt róla a veríték. Lassan rázni kezdte a valagát is, mint aki elhiteti magával, õ most tényleg dug. Ez így ment egy darabig. Én is alaposan megizzadtam, összefolyt rajtunk a kétféle lucsok. Csak az a harmadik, az nem ígérkezett. Messze voltam az elélvezés gondolatától én is. Agyam lázban égett, egyetlen lázas igyekezetben: felállítani az Ekhard úr farkát. És akkor végre, végre... akkor végre! Akkor tényleg. Igaz ez? Számban kezdett formát ölteni az Ekhard úr szerszáma, végre éreztem a lüktetését. Fürgén, mint a gyík, feljebb csúsztam az Ekhard úr súlyos teste alatt, míg végre ott volt a hatalmas dákó a két lábam közt. És akkor virgonc kézzel megragadtam, a kellõ bejárathoz illesztettem. A faszból jelentõs rész a puncin kívül maradt, sebaj, ezt a részt, a szárat dédelgetve szorongattam, becéztem, rettentõen élveztem az erek dudorait. Õ meg dugattyúzott, mint egy frissen olajozott gépezet. És közben eláradt rajta valami hihetetlen vadság. Büszkén hörögte: "Hát ezt se hittem volna. Hogy nekem így megy még egy numera...!" "Akkor vagdosson még jobban", szólítottam fel, "hadd érezzem, hogy tényleg megy. Vagdosson az Ekhard úr...!"

"Na várj csak", zihálta erre õ, "úgy megbaszlak, hogy az eget nagybgõnek nézed..." "Basszon meg úgy" - biztattam. "Hát ne félj", mondta, és nyirkos ujjaival biberézni kezdte a csöcseim gyatra kezdeményeit, ám ez az érintés a kisujjamig végigbizsergetett, azt hittem, elájulok. Hideg tûz és meleg tûz szánkázott mindenemben. Hát neki is taszítottam a farkának még jobban a pinámat, és éreztem, mélyebbre hatol. "Ez az", hörögtem elismerõleg. "Ez az?", felelte ugyanígy. "Majd meglátod, mi az... te kis kurva... te rohadt, geci kurva, te szar kis állat... tetves kis senkiházi, te ribanc..." És így folytatta. Közben a nyelve megjelent a fülkagylómban, azt kezdte kinyalni. És akkor már csaknem üvöltöttem. Olyan érzés volt, mintha öt pokolbeli ördög szurkos, forró szurkos farka hatolna a testembe. Az egyik a számba, a másik a pinámba, a harmadik a seggembe, aztán a bal fülembe... a jobb fülembe... jött egy hatodik, a köldökömbe... hetedik az orrom likába... és innét nem is bírtam tovább a némaságot: "Jaj, Ekhard úr... ez jó... az Ekhard úr egy ördög... egy pokolbéli ördög..." Ki kellett mondanom, amit éreztem! "Egy sátán, egy... egy... egy... isten... szedjen szét, basszon szét... vagdosson... még mélyebben, még, még..." Mert tényleg azt éreztem, ilyen lehet, ha valakit tüzes fogókkal szednek szét! "Na várj csak, te cafka... de szétbaszlak én téged..." Ekképpen folytatta az Ekhard úr. "Még hogy a Horakkal... még hogy a pincében... nem fogsz te nekem többet apincébe menni... sörös faszokra ülni... majd megtanulod te tolem, mi a kurvák istene... majd a torkodon fog kijönni, ha én neked bevetem..." Egyébre se vágytam!

És ami a legkülönösebb volt, hogy az Ekhard úr kamatyolása még jobban megoldotta a nyelvemet. És csak mondtam, mondtam a magamét: "Nem... ígérem... sose megyek le többet a pincébe... sose dugatom meg magam a hordón... sose kapom be a Horak úr faszát..." Mondtam mindezt azzal a titkos szándékkal is, hát nyilván hogy még jobban megvadítsam az Ekhard urat. "Csak magával... eztán csak magával... nem kell a Robert, nem kell az Alois... a Franzl se... csak maga, Ekhard úr... jaj, megõrülök..." Csakugyan ez volt. Õrjítõ volt, amit az Ekhard úr mûvelt velem. "Te kibaszott kis kurva, hát ennyien farkaltak máris?", hörögte hitetlenkedve az Ekhard úr. "Nézz a szemembe, úgy mondd!" De a csatakos hajam már rég a szemembe tapadt, az Ekhard úr szeme pedig olyan vörös volt, mintha borsot szórtak volna bele. "Ennyi farok volt benned..." "Nem, nem..." "Hazudozol, mi?" "Nem, nem ennyi... még több, még sokkal több... sok tucat... meg mindenki még..." Majdnem leadtam a Klementine-számot is! Mert valahogy egyszerre õrjöngtem, és egyszerre voltam ugyanakkor számító is! "Ennyien dugtak meg? Micsoda rohadt kurva vagy te... hát majd kapsz te tõlem... ha csak az kell... és biztos, hogy nem köpöd el, te szajha, mert a fogad is kiköpöd utána... a gecis fogad... mindet..." Ez több volt, mint egy álom. És csak biztattam. "Nem, az Ekhard urat nem... soha senkinek el nem árulom. De akkor az kell... hogy mindennap megdugjon... hallja, hogy mindennap... jaj, de jó... megint jön... megint jön... megvagyok újra... nem, nem... egek és poklok..." Ilyeneket sikoltoztam, persze, fojtott hangon. "Na, milyen akkor?", hörögte büszkén. "Olyan... jó... még... még, Ekhard úr..." "És ha bármi lesz... értesz engem, te kurva... akkor azt mondod majd, a Horak volt... te kurva, te kurva, te kurva...!" "Azt mondom. Ígérem. Kurva leszek... a maga kurvája... ha kell... csak basszon meg mindennap, Ekhard úr... mindennap..." "Minden átkozott nap megbaszlak", felelte alig érthetõen.

"Te gecitorkú... kis riherongy..." Aztán már csak némán dugattyúztunk, a vágatom égett, az Ekhard úr szeme csaknem kifordult, nekem a fülem zúgott, neki a szájába csorgott a veríték, láttam, véresre harapja a száját... Véresre, véresre... jaj, véresre...? "Nincs még meg?", kérdeztem. "Na, nem sül még el?" "Még... nem!!" És vagdosott és vagdosott. Kész voltam. A szó minden értelmében. Tudtam, elélvezni ma már többé nem fogok. Vérezni is csak a mindenhol felhorzsolt bõröm vérzett. Könyörgõre fogtam hát: "Jaj, Ekhard úr, most már elég... most már ne... essen túl rajta, aztán hagyjuk... elfáradtunk... mindketten..." És ez mennyire igaz is volt! Gyengédebb lett a hangja. "Rögtön, picikém, meglesz mindjárt. Jól fog elsülni ez..." "Csak már süljön el" -, esdekeltem. "El fog, el fog...", így nyugtatott. És akkor... Felhördült, mint egy halálra sebzett vadkan - gondolom -, és tudtam, neki is megvan még egyszer, mára utolsó alkalommal. És mutatta, ahogy lövell, büszkén mutatta, az ágy csupa csatak lett, tele lett gecivel, az Ekhard úr gecijével. Õ maga úgy hevert ott, mint egy kidöntött fa. Hogy így kész lett, kibújtam alóla - és alig éltem. Utánam lendítette a karját, de vissza is hanyatlott rögtön, alig bírta kiejteni a szavakat a száján, csupa mocskot: "Elmész aztán... te rohadék kurva... te rohadt tripperes ringyó..." Ezt nem egészen értettem akkor, nem is válaszoltam, mentem, ahogy voltam, pucéran, vissza a szobába, magamra kaptam az inget, végigvágtam kizsigerelt, összetört testem az ágyon. Pokolian égett a lábam közt minden. Lámpát gyújtottam, hadd lássuk, mi van tényleg. De azt rögtön megállapíthattam, hogy vér "úgy igazán" nem volt sehol, és csak a horzsolások vöröslöttek, sajogtak... meg úgy mindenem. Ez épp elég volt. Elfújtam a lámpát, épp jókor. Két perc múlva jött haza a család. Úgy tettem, mintha rég aludnék, pokolian éhes voltam pedig, de hát nem mehettem emberek színe elé ebben az állapotban. Mint... egy kibaszott kurva.

[origo]