Tantrikus szex

Maga a Tantra szó a szanszkrit eredetû tan-ból (kinyújt, kitágít) származik, ami a Tantrában a mindre kiterjedõ tudást jelöli. A Tantra szerint az univerzum olyan akár egy óriás kelme, amibe minden bele van szõve, amiben minden mindennel és mindenkivel összefügg. Emberek, állatok, növények, bolygók, csillagok vagyis az egész univerzum energiája kölcsönhatásban áll egymással, azonban csak az ember képes arra, hogy mélyen és tudatosan érezzen - többek között a szexualitás által.

forrás: [origo]

Az isteni ember

A tantrikus szex merõben eltér a nyugati világ szexuális szokásaitól, kultúrájától, mesébe illõ, misztikus és varázslatos. A Tantra tanítása szerint férfiak és nõk istenek, illetve istennõk (Shiva és Shakti, valamint Krishna és Radha) hasonmásai, akik a tantrikus szex révén egyesülnek, ráébrednek isteni mivoltukra, és az istenek mintájára érik el a beteljesülés állapotát.

A hagyományos szexben az embereket egyetlen cél vezeti, az orgazmus elérése, ami nagyon sok esetben a szexuális kielégületlenség, az orgazmusképtelenség forrása. A felek tudatosan irányítják egymást a csúcs felé, célirányosan végzik az elõjátékot, választanak pózokat, fogásokat, majd szükségszerûen elélveznek. Nem úgy a Tantrában, ahol sok esetben nem jön létre orgazmus, de már maga a misztikus együttlét megadja a szexuális kielégülést. A Tantra szerint maga az egyesülés olyan fontos momentum, hogy megtanítja a férfit az ejakuláció nélküli élvezésre, hogy a magömléssel felszabaduló energia a testben maradjon, az a szexuális együttlét forrásává váljon, hogy az együttlét akár órákon át is eltarthasson. Természetesen a Tantrában is van elõjáték - ami minimum egy órán át kell, hogy tartson - és azért elengedhetetlen, hogy a párok ennek segítségével növelhessék energiáikat és figyelmüket a partner felé.

Yin és yang

A Tantra szerint, amikor a párok egyesülnek,  érzik egymás nemét, a férfi átérzi a nõ nõiességét, a nõ pedig partnere férfiasságát. Mindkét nem magában hordja a másik nemének egy aprócska magját, ami felébreszti az ellentétes nem iránti vonzódást. A taoista bölcsek ezeket az ellentéteket yin és yang névvel illetik, amik kölcsönösen kiegészítik egymást, azt azonban meg kell tanulni, hogy ezek miképp kerülhetnek egyensúlyba. Ez történhet a megfelelõ partnerrel, de a tantrikus jóga segítségével magában is elérheti az ember, hogy férfi és nõi energiái kibontakozzanak és egyesüljenek.


Fontos, hogy a tantrikus szexben csak "itt és most" van, a tudat nem megy vissza a múltba és nem tekint elõre a jõvõbe. A pár a nemi együttlét kezdetén laza és nyugodt, a nõ nem stimulálja csiklóját, hogy a szexuális energiáját hüvelyében tarthassa, behatoláskor a férfi pedig megérezhesse azt. Az egyesüléssel eggyé válik a szexuális vibráció, a szívverés, a légzés, a két test minden egyes sejtje. A felek megtapasztalják az egység, a totális extázis és a határtalanság érzését, kicserélik egymás energiáit, megtapasztalják azt a határtalan szeretetet, ami a szexen túl vár rájuk.

forrás: [origo]

A pároknak kerülniük kell a szemkontaktust, és addig kell összpontosítaniuk a másikra, míg légzésük, szívverésük, testi enrgiájuk és a tudatuk találkozik. A tantrikus szexben figyelni kell az érzékek mûködésére, oda kell figyelni arra, amit lát, hall, szagol és bõrön keresztül érzez az ember. Aki képes valamennyi érzékszerve által külödtt információt egyszerre befogadni, az képes meghallani a test által külödtt üzenetet.

A tantrikus állapot eléréséhez szükséges a tiszta környezet, az ápolt test, a hatás fokozására pedig gyújtsunk gyertyát, hallgassunk meditációs zenét vagy égessünk tömjént. Tantrikus elõjáték szerves része a tantrikus masszázs, ahol az egyes testrészeket - beleértve az intim területeket is - teljes odaadással és átéléssel masszírozza a partner. Az elõjáták része lehet a közös tánc, tusolás és a szeretetrõl, szerelemrõl való beszélgetés (kerülve a múlt és jövõ idõsíkját).

Fontos, hogy a két fél egymásra hangolódjon, felvegyék egymás tempóját és megérezzék egymás közelségét. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha férfi és nõ jól érzi magát a saját bõrében, kiegyensúlyozott és nyugodt. Ebben a tantrikus meditáció segít, ami olyan tudatállapotba segíti át az embert, ahol nem számítanak a testi fogyatékosságok, szépséghibák, nincsenek gátlások, elfojtások és minden olyan zavaró tényezõ kizárhatóvá válik, ami a megszokott szexben eltereli a figyelmet a szeretkezésrõl.

A tantrikus szex elsajátítása azoknak ajánlott, akik még nem élték át soha a nemiség csúcsát, vagy csak nehézkesen - netán ritkán - jutnak el a gyönyör állapotába. A tantrikus szex egyes mozzanatainak elsajátítása megtanít ellazulni, feloldódni, érezni és önmagunkra figyelni. A tantrikus szexben nincs semmiféle nyomás, kényszer, elvárás, a szex nem az orgazmus hajszolásáról szól. Mivel a szex egy szent és tiszta állapot, fontos, hogy egy olyan partnerrel élje át az ember a tantrikus szex élményét, akit szeret, tisztel és boldogan egyesül vele.


[origo]