Szexuális szadizmus (18+)

A kifejezést egy francia író-filozófus, Donatien-Alphonse-Francois de Sade (1740-1814), közismertebb nevén Sade márki nevéhez köthetjük, akinek munkásságát, Pasolini Saló, avagy Szodoma 120 napja címû filmje tette világszerte ismertté. A szadizmus kifejezés azonban csak a márki halála után, a XIX. században jelent meg Krafft-Ebing pszichiáter munkássága kapcsán, aki világhírû könyvében a Psychopathia sexualis-ban a mazochizmus mellett a szadizmust is definiálta, nevesítette. A szexuális perverziókat, avagy parafíliákat érzékletesen ábrázolta és elemezte, könyvébõl hasonló címmel film is készült 2006-ban.

A szadizmus tekintetében bemutatta azt az erõt, ami egy embert úgy késztet szexuális kapcsolatteremtésre, hogy válogatott kínzásokkal vegyíti azt, amik a fizikain túl lelkiek is lehetnek, s megesik, hogy egészen a gyilkosságig vezethetnek, mivel a személyt a közösülés nem elégíti ki, s esetenként olyan messzire merészkedik saját izgalmának fokozásában, s ezzel párhuzamosan áldozatának kínzásában, hogy az nem éli túl a tortúrát. (A gyilkosság többnyire akkor jelenik meg, mikor a szexuális szadizmus antiszociális személyiségzavarral párosul.)

Ebing azt is kimondta, hogy a fájdalomokozással járó kéj és az elszenvedett fájdalom okozta kéj tulajdonképpen ugyanazon lelki folyamat két végpontja. A mazochizmust vizsgálva láttuk, szadistának nem jó partnere a mazochista, mert a kínzó egy eleve alávetettségre vágyó ember elnyomásában nem leli örömét. Az ilyen jellegû szexuális viselkedésekhez fûzött magyarázata, az okok és okozatok általa adott feltárásai ma már a legkevésbé sem állják meg a helyüket, de a fogalmakat mindenképpen neki köszönhetjük. A szadizmus mára egyébként nem csak szexuális viselkedést mutathat, a szó jelentésének bõvülése fokozatosan bekövetkezett, ma már érzelmi, lelki és egyéb szadistákról is gyakran beszélünk. Itt azonban  a szorosan vett szexuális szadizmus kérdésével foglalkozunk, ami határozottan nem azonos a szadomazo világ és a BDSM szcénákban megélt szexualitással.

Orvosi eset

Klinika értelemben szadista az a személy, aki hosszú ideje (minimálisan hat hónapja) érez késztetést a kegyetlenkedésre, a másokkal szembeni agresszív viselkedésre, s a másik kínzása, megalázása révén él át nemi izgalmat és kielégülést. A tünetek között folyamatos, rendszeres fantáziálások jelennek meg kegyetlenkedésekrõl intenzív szexuális izgalommal kísérve, s a szadista sürgetõ vágyat érez arra, hogy mindezeket a valóságban is megélje, ne csak eljátssza. Idõben elõrehaladva jellemzõ a kegyetlenség mértékének emelkedése.

Az áldozat szenvedése láttán a szadista szexuális izgalma fokozódik, s kielégülése lehetségessé válik. A szadista alanyának fájdalmat okoz, kínjainak és magatehetetlenségének látványa váltja ki benne az izgalmat, így a fájdalomokozás után rendre magáévá is teszi az alanyt. Kialakulásának okai a többi parafíliához hasonlóan tisztázatlanok, valószínûsíthetõ, hogy gyermekkori hatások is közrejátszanak a kialakulásában, s elsõ megjelenése általában a fiatal felnõttkorra tehetõ. Kriminológiai szempontból különösen nehéz a szadista ember megítélése, mivel parafíliájának kiélése minden esetben törvénybeütközõ, hisz egy ember testi bántalmazása, fogvatartása, megalázása, megnyomorítása és megölése tiltott.

Jelentõs különbség ez is a mazochistákhoz képest, hisz saját magunkat kínozni vagy kínoztatni nem törvénybeütközõ. Szexuális szadizmus esetében alapos vizsgálatoknak vetik alá az áldozatokat, hogy megállapíthassák, valóban szadista kínzás áldozatává vált-e az illetõ. A szadisták gyakran rendezetten tartják kínzásaikhoz szükséges eszközeiket, csavarhúzókat, éles tárgyakat összegyûjtve egy dobozban, s áldozataik fogvatartására is berendezkedhetnek. A kínzások módozatai igen változatosak lehetnek, az ütlegeléstõl az égetésen át egészen az elektromos sokkolásig. Van, aki a szadizmust szorosan rokonítja a nekrofíliával, mivel mindkét esetben az áldozat passzivitása és testének maximális kihasználása jellemzõ, sokszor az eszméletvesztés is megtörténik, de a szadisták mégis inkább élve szeretik áldozataikat, céljuk nem az ölés.

Vágy, harag, kínzás

A szexuális szadistában alapvetõen három erõ dolgozik: a szexuális vágy, a kínzásra való vágy és a harag. A szexualitás és a hatalom összefonódik a haraggal, s ez szolgálja a kielégülést is. Ezek az érzelmek vagy érzetek, a szex, a harag, a fájdalom mind erõs testi reakciókat indítanak be, endorfinokat szabadítanak fel, s az endorfin addiktív is lehet. Bonyolult kémiai folyamatok indulnak be a fenti élmények hatására, s a testi reakciók egyfajta megerõsítései lehetnek a cselekvésnek, s így már belülrõl támogatott belsõ késztetéssé válhat a kínzás-szexuális izgalom-kielégülés cselekvéssor megismétlésére.

Az agresszió erotikus formát ölt, és a kínzás menete, a tárgyak, a cselekvések mind izgatóak számára. Vágyfokozóan hat rá a kínzás, a másik kiszolgáltatottsága, szenvedése, tehetetlensége, s áldozataikat többnyire úgy választják ki, hogy azok szimbolizáljanak valamit vagy valakit, akin haragjukat ki akarják tölteni, akit meg akarnak büntetni. Életkor, megjelenés és foglalkozás tipikus szempontjai az áldozatválasztásnak. A szadista élvezettel kínozza áldozatát, nem érzéketlen annak szenvedései láttán, tehát nem pszichopata, csak ami az embert általában elborzasztja, esetében tetszést vált ki inkább. Azok, akik szexuális életükbe a szadomazo elemeket keverik, akik testi fenyítést, kínzást, szerepjátékot alkalmaznak, azt adják vagy elszenvedik, nem szadisták vagy mazochisták, hanem a a BDSM világ résztvevõi, azaz fétissel és nem parafíliával rendelkeznek.

A szadizmus és a BDSM kapcsolata

A szadizmus és a mazochizmus szakmai megítélése az idõk során folyamatosan változott, Freud is rendre felülbírálta korábbi elképzeléseit (õ alkotta meg egyébként a szadomazochizmus fogalmát, mivel úgy találta, a két típus gyakram egy emberen belül is megtalálható), de jelentõsen a XX. században változott meg a társadalom hozzáállása, mikor Alfred Kinsey híres szexkutatásából kiderült, sokan tapasztalnak magukon szadomazichisztikus elemeket mindkét nem tagjai közül, s sorra jelentek meg a témába vágó kutatások, antropólógiai elemzések is. A szadizmus és mazochizmus szoros és elválaszthatatlan rokonítása végképp megszûnt, különálló jelenségekként kezdtek tekinteni rájuk, ez is mutatja péládul, hogy a szadomazochizmus szubkulturális jelenlétének egészen más okai és motivációi vannak ahhoz képest, amit egy valódi szadista vagy mazochista érez.

A szadisztikus vagy mazochisztikus élményekkel fûszerezett szexuális élet lassan végérvényesen elkülönült tehát a klinikai értelemben vett szadizmustól és mazochizmustól, s a huszadik század második felében hivatalosan is eltávolították ezeket az elmezavarok körébõl. Azóta büntetlenül élheti ki mindenki ilyen jellegû hajlamait egészen addig, amíg mindkét fél beleegyezésével történnek az események, és nem történik katasztrófa. A hétköznapi szadisták fájdalmat okoznak ugyan, de sérülést nem (az esetleges felületi sérüléseken kívül), és a kínzott kérésére abbahagyják a kínzást. A BDSM játékok többynyire biztonságos és kontrollált keretek között zajlanak, s a ruhák, az életérzés, a közösségi események, a szadomazo klubok legalább olyan fontos elemek, mint maga a szadista-mazochista aktus.

[origo]