Szex a jóga szemüvegén át (18+)

A szex és a jóga a test igénybevételét illetõen és az általa kiváltott lelki állapotot illetõen is határozott rokonságot mutat. Sok gyakorlással test, lélek és szellem is karban tartható,  a nem csak a testet mozgatják de, fizikailag és érzelmileg is felemelõ, megnyugtató tevékenységet jelentenek. A szex és a jóga esetében is a testet használjuk az elme megnyugtatására  és a lélek inspirálására. A sikeres hozzáállás feltételei is egészen hasonlóak, hisz a jóga élvezéséhez szükséges a megfelelõ fizikai kondíció, a hajlékonyság, a lazaság (amik lassan javíthatók és elsajátíthatók), a szellemi tisztaság, koncentráltság és a spirituális nyitottság. Más szavakra lefordítva egészen hasonló feltételek szükségesek egy  jó szeretkezéshez is: a test hajlékony, állóképessége hasznos, az elme kiürül, a lélek befogadó és nyitott, a jelenben létezõ.

forrás: [origo]

A jógának persze megvan a maga külön, fejlett viszonya a szexszel, azaz a jógán keresztül komoly szellemi utat járhat be az ember, és ennek csak egyik - meglehetõsen kései - állomásai a szexuális gyakorlatok, mikor a szex már rég nem azt jelenti, amit legtöbbünknek, mikor a szexet már megszabadítottuk a vágyaktól. Ez magas szintet igényel, hosszú évek tanulása szükségeltetik hozzá, mi most nem is ezzel, inkább a jóga és a szex hasonlatosságával fogalkozunk, kevésbé spirituális vonalon mozogva is beláthatjuk, tudjuk is, hogy a test, az elme és a lélek egészsége szorosan összefügg, s a három pillér karbantartása mindkét esetben feltétel és eredmény is egyben.

Nem csak arról van itt szó, hogy ha edzésben vagy, nem csuklik össze a karod idõ elõtt, vagy nehezebben kivitelezhetõ pózokat is be tudsz vetni, de arról is, hogy az állóképesség, a megfelelõ és kielégítõ keringés, az edzésben tartott szív, valamint az egészséges és megdolgoztatott test nyújtotta szellemi és lelki megelégedettség mind szerepet játszanak a szex élvezhetõségében. Még ezeken is túlmutató elõnyei vannak azonban a test karbantartásásnak.

Ép testben...

Egy felnõtt számára azt javasolják általában, hogy hetente minimum harminc percet mozogjon intenzíven, ez nem csak a keringésnek és az állóképességnek tesz jót, de levezeti az agreszív energiákat, és jótékonyakat szabadít fel helyettük. Egy sportban edzõdött és feltöltõdött férfi minden nõ számára vonzóbb, mint egy dugóban felbõszült, vagy munkahelyi sikertõl mámorittas hím. Ráadásul a sport, a mozgás beindítja az energiakerekeket is, ezen kívül magabiztossá tesz, és ha valami, ez biztosan imponáló egy nõ szemében, a nõk pedig magabiztosabbak lehetnek saját testüket illetõen. Nem annak megformáltsága a lényeg, hanem egy egészséges testtudat kialakulása, hogy viszonyunk legyen saját testünkkel, s ebben a sport határozottan segít. - jóga

...ép szellemben...

A szellemi edzés, agyunk, gondolkodásunk, koncentrációnk karbantartása létfontosságú, és nem csak a korai leépülés ellenszere lehet, ha rejtvényekkel, komoly szellemi munkával fárasztjuk magunkat néha. A koncentrált figyelem képessége az élet sok területén, így az ágyban is meghálálhatja magát. Férfiak esetében a korai magömlés elleni küzdelemben, vagy egyszerûen csak a tudatosan irányított orgazmusban különösen nagy segítség lehet, ha képesek vagyunk összpontosítani. Ha az agy elkalandozik, az irányítás egy pillanat alatt kicsúszhat az ember kezébõl, és sokkal hamarabb véget érhet az együttlét, mintsem azt szerettük volna. A jóga, a tantrikus szex hasonlóképp, koncentráció segítségével éri el az ejakuláció nélküli orgazmust. A meditáció vagy a jógán keresztül elérhetõ tudatállapot is ezt segíti elõ, de egyéb koncentrációt fejlesztõ gyakorlatokat is választhatunk ezek helyett.

...teljes a szex

Fontos a koncentráció abban is, hogy a jelenben tudjunk lenni minden idegszálunkkal. Ne a nap elmúlt eseményeire gondoljunk, s ne is a holnapra, hanem legyünk ott, ahol vagyunk, azzal, akivel vagyunk, és csináljuk azt, amit csinálunk. Ha csókolózunk, csókolózzunk mindeg idegszálunkkal, odafigyelve, elfogadva és befogadva minden impulzust. Egy szép szexuális aktus valóban képes kiragadni az embert a térbõl és az idõbõl, kiszakítva a résztvevõket a gondolkodó világból, egyfajta meditációs élmény élhetõ át segítségével. Ha az érintésekre, a mozdulatokra, a légzésre, az érzetekre, a benned keletkezõ energiákra figyelsz, olyan élményed lehet, ami magával ragad egészen. Ugyanezt tapasztalhatod s gyakorolhatod jógázás közben, amikor figyelmed minden ereje testedre, a mozdulatsorok által kiváltott érzetekre irányul.

A szellemi edzettség a test használatában is megnyilvánul, az agy az, ami megmondja a testnek, mit tegyen, és mennyit bírjon ki. A jógáról sokaknak rögtön a kicsavart testtartások ugranak be, s ezek megvalósításában is hatalmas szerepe van az agynak, hisz õ parancsol. A monotonitás elkerülésében is segít, hogy kreatívak legyünk úgy az ágyban, mint azon kívül, hogy ne elégedjünk meg azzal, ami egyszerû. A megfelelõ étkezés szintén nem csak testünket, de lelkünket, sõt szellemünket is jó irányba tereli. Az egészségtelen táplálkozás minden szinten meg tud betegíteni bennünket, s mint tudjuk, testnedveink íze is taszítóvá válik. A friss, egészséges, üde étkek bennünket is azzá tesznek, testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.


[origo]