Freudi szexualitás (18+)

Sigmund Freud (1856-1939) a pszichiátria és az orvostudomány egyik legismertebb, ugyanakkor legvitatottabb alakja. Freud eszméi fõleg az elsõ világháború után kezdtek terjedni, amikor a hosszúra nyúlt állóháború során a hõsiesen helytállt katonák idegileg összeroppantak és kezelésre szorultak. Freud elméletei, a hírhedt elektrosokkos kezeléssel és a kényszerzubbonnyal szemben emberségesebb módszereket kínáltak a betegségek kezelésére.

A pszichoanalízis
Freud szerint a pszichés megbetegedések akkor alakulnak ki, amikor az embert valamilyen megterhelõ esemény, trauma éri, amit a személy az adott pillanatban képtelen tudatosan feldolgozni, ezért elfojtja magában. Ez a negatív élmény a Freud által megalkotott tudattalanba kerül át, ami azonban valamilyen formában a felszínre akar törni, és különbözõ tüneteket produkál. Állítása szerint, a hisztérikus rohamok is valamilyen elfojtott negatív élmény megnyilvánulásai, illetve a kegyetlen indulatok vagy a tiltott szexuális kívánságok is elõbb-utóbb felszínre törnek. A tünet pedig azért jelentkezik, mert az ember próbálja megfékezni ezeket a feltörekvõ indulatokat. Freud a gyógymódot a hipnózisban és az elszólás módszerében vélte megtalálni.
 

forrás: [origo]

A személyiség szerkezete
A freudi ember lelke olyan, akár a jéghegy. A tudatos rész kilátszik a vízbõl, ám a sokkal nagyobb rész, ami a víz alatt úszik, az maga a tudattalan. Míg az ember tudatos része a realitás talaján áll, és a valósághoz alkalmazkodva logikusan és racionálisan mûködik, addig a tudattalant elsõsorban az örömök vezérlik. Freud a késõbbiekben továbbfejlesztette ezt az elméletét, és megalkotta a lélek három alkotóelemét, az ösztön-ént (vagyis az "Id" vagy németül "Es"), az ént ("Ego" vagy "Ich") illetve a felettes ént ("Superego" vagy "Überich"). Az ember kezdetben csak egy ösztön-én, egy primitív én, akit olyan ösztönök mûködtetnek, mint az éhség, a szomjúság vagy a szexuális vágy. Ebbõl fejlõdik ki az én, amelyet az ész és megfontoltság jellemez. Az ember idõvel megtanulja, hogy az ösztön által követelt kielégüléssel néha várni kell, amíg a megfelelõ környezeti feltételek nem teljesülnek.. A harmadik én a felettes én, szintén az ösztön-énbõl alakult ki, méghozzá annak szexuális töltetébõl, és feladata, hogy közvetítsen a tudatos és az ösztön-én között.  Az ösztön-én szexuális energiáját Freud libidónak nevezi.

Ez arra készteti az embert, hogy a kielégülés érdekében szerethetõ alanyokat keressen. A gyermek libidója például elõször a szülõt találja meg, ám amint letisztul benne, hogy szülõje nem lehet szexuális vágyainak tárgya, mert õt nem birtokolhatja, libidóját vissza kell vonnia. Freud szerint a felettes énnek köszönhetõ, hogy nem jön létre vérfertõzés gyermek és szülõje között, ám a szülõ tulajdonságait, szokásait magába építi a gyermek, és ennek révén tud az erkölcsi elvárásoknak és társadalmi normáknak megfelelõen élni. Freud Ödipusz-komplexusnak nevezte el azt a szakaszt, melyben a fiúgyermek anyjában látja a szexualitás tárgyát, és Elektra-komplexusnak a lánygyermek apja iránt érzett vérfertõzõ rajongását. Freud ezzel magyarázta azt a féltékenységet, amit a gyermek érez ellentétes nemû szülõje irányában, és amit a felettes énnek köszönhetõen képes elnyomni magában. Ebben a korban veszik észre a fiúk és a lányok, hogy pénisz-kérdésben sem azonosak. A fiúk úgy hiszik, hogy a lányoknak azért nincs hímvesszõjük, mert elveszítették vagy levágták nekik. Ettõl az elképzeléstõl pánikba esnek, és elkezdenek féli a kasztrációtól. A lányok féltékenységgel élik meg azt a felfedezést, hogy nekik miért nincs péniszük.


Az ösztönök
Freud ösztön-elmélete két ösztönt, az életösztönt (Erosz) és a halálösztönt (Thanatosz) különbözteti meg. Az életösztön részét képezi a szexuális hajtóerõ, ami arra sarkallja a férfit és a nõt, hogy egyesüljenek, hiszen valamikor egyek voltak. Freud szerint ennél erõsebb szociális ösztön nem létezik, sõt az ember minden cselekedete mögött a szexuális hajtóerõ áll. Az ösztönön Freud nemcsak az orgazmust és a közösülést értette, hanem minden olyan érintést - például csókot, simogatást -, amely az embernek örömöt szerez.
A halálösztön arra késztet, hogy az ember minél elõbb elérje az élet végcélját, a megsemmisülést. Freud szerint az emberben nem mûködnek olyan ösztönök, amik a tökéletesedés felé hajtanák. E tekintetben az ember nem különbözik az állattól.

forrás: [origo]

Az emberi ösztönök energiája - és fõleg a szexuális kielégülésért felelõs libidó - mindig azt a testtájat szállja meg, amelyik az örömszerzésre a leginkább alkalmas (erogén zóna). Csecsemõkorban ez a testtáj a száj, hiszen a szopizás okozza a legnagyobb örömöt (ezt Freud orális fázisnak nevezte). Mihelyt a gyermek megtanulja a székletürítést, a végbélnyílás lesz a legfontosabb testrésze (anális fázis). A harmadik és ötödik életév körül a nemi szervet szállja meg az ösztönenergia (fallikus fázis), amikor a gyermek szerelemre lobban szülõje iránt. Ez a szakasz a felettes én kialakulásával, vagyis az Ödipusz-komplexus legyõzésével (vérfertõzés elkerülésével) zárul le. Freud szerint létezik egy úgynevezett lappangó (látencia) periódus a gyermek életében - körülbelül úgy öt és a tizenkettedik életév között -, amikor a tanulás érdekében elfojtja szexuális impulzusait.  Serdülõkorban az ösztönenergia még inkább a nemi szervekben összpontosul, és a közösülés lesz a legfõbb örömforrás (genitális fázis).
Freud szerint az embernek az egészséges személyiség kifejlõdéséhez mind a négy fázison át kell esnie. A lelki betegségek pedig azzal állnak összefüggésben, hogy az ember ösztönenergiája nem tudott eljutni a következõ szintig. Az adott testtáj vagy nem tud kellõképp kielégülni, vagy épp túlzott ingerlésben volt része. Az alkoholistát például azért ûzi az állandó íváskényszer, mert ösztönenergiája megrekedt az orális szintnél.

Freud tézisei és kutatásai megkérdõjelezhetõk, elméletteit sorra megcáfolták, mégis mérföldkõnek számítanak a pszichológiában. Hatásuk óriási volt az értelmiségre és az alkotó mûvészetekre is. Legtöbb kritikát a szexualitásról szóló elmélete kapta. Persze természetes, hogy a mai, szexcentrikus világban az embert megannyi szexuális impulzus éri, de az semmiképp nem jelenthetõ ki egyértelmûen, hogy a szexuális hajtóerõn kívül semmi más nem motiválja az embert. Tegyük hozzá, hogy Freud idejében egészen más volt a szex társadalmi megítélése, és messze nem volt olyan szabad a gondolkodás a témában, mint manapság. Fõleg a közép- és felsõosztálybeli nõk voltak azok, akik Freud szerint erõsen elnyomták magukban szexuális érzelmeiket. Többek között neki köszönhetõ, hogy elméleteivel e merev szexuális felfogás megváltozását indította el. Freudnak eredménye, hogy rávilágított a családon belül uralkodó dinamikára, a normál családi környezet fontosságára ahhoz, hogy a gyermekbõl ép és boldog felnõtt váljék.


[origo]