Elsõ leszbikus érintés
Az alkalom egyszer csak eljön, vagy hosszas közeledés, távoli vonzódás eredményeként, vagy váratlan hirtelenséggel, egy forró tánc után, egy meghitt és átbeszélgetett éjszaka során, de az is könnyen megesik, hogy egy tapasztalt leszbikus csábítja el az embert. Vagy van idõ testileg-lelkileg felkészülni az élményre, hisz az ember tudja és érzi, bekövetkezik az aktus, vagy lélegzetvételnyi ideje sem marad az eszméléshez. Akárhogy is alakul az elsõ alkalom, fontos, hogy tisztában legyünk az alapokkal - akár kezdõ csábítók vagyunk, akár elcsábítottak.Szükséges ismeretek
Éppen úgy, ahogy a férfi-nõ kapcsolatban, a leszbikus szexben is elengedhetetlen, hogy a nõ elég jól ismerje saját testét, szexuális mûködését ahhoz, hogy tudja, miképp érintse a másikat, illetve megmutathassa a másiknak, mire vágyik. Nem nehéz belátni, ha suta és mozdulatlan bábuként fekszünk a másik karjában, és csak várjuk a csodát, kevés a valószínûsége, hogy olyan élményben lesz részünk, illetve nem biztos, hogy tudunk olyat adni a másiknak, ami emlékezetessé tenné az elsõ alkalmat, és feltételezné a továbbiakat.
Persze szerencsés esetben egy tapasztalt tanítót sodor utunkba az élet, de semiképp se gondoljuk azt, hogy egy gyakorló leszbikus amolyan fõfoglalkozású beavató. Nem szerencsés pusztán kíváncsiságból kihasználni egy nõ vonzódását, hiszen õ ugyanúgy kapcsolatot keres, mint a legtöbb heteroszexuális, nem szexuális szolgáltató a kíváncsi heterók számára. A hasonló lelki vonatkozások ismerete ugyanúgy elengedhetetlen, mint a fizikai alapképzés, így itt az ideje feltérképezni saját testünket, megtanulni az önkielégítés - személyre szabott -technikáját, s itt az ideje végiggondolni azt is, csak a testi vágy vonz, vagy mindennapjainkat is meg akarnánk osztani egy másik nõvel.
A szüzesség elvesztéséhez hasonlóan az elsõ leszbikus tapasztalatszerzéstõl is hajlamos sokat várni az ember, annak ellenére, hogy egy meglehetõsen paradox helyzetrõl van szó, elvégre az ember tapasztalatlan, soha ilyet még nem csinált, ehhez képest mégis sokat vár. Az esetleges csalódásokat és sérüléseket elkerülendõ, igyekezzünk objetíven látni helyzetünket, ne várjunk túl sokat és legyünk tisztában azzal, hogy bármilyen nemi együttlétrõl legyen is szó, hosszú tanulási folyamat során leszünk képesek igazán mély, harmonikus és minden szempontból tökéletes együttléteket megélni.
Közeledés
Az elsõ lépések megtétele nem feltétlenül tartozik a legegyszerûbb dolgok közé, az ember mégiscsak egy másik nõt érint, a kusza gondolatok kiszorítása pedig nem egyszerû. Szerencsés esetben egybõl beindul a kémia, ami jó idõre eltompítja az agyat, ellenkezõ esetben igyekezzünk a szorongásról és az egyéb nõi parákról megfeledkezni, és inkább azon agyalni, hogy mik azok a dolgok, amiket nõ létünkre érezni szeretünk (szeretnénk). Gondoljunk itt a szaglószervre ható illatos olajokra, a gyengéd masszázsra, a hosszú elõjátékra, vagyis mindenre, ami a nõ érzékeit beindítja, elcsábítja.
Kézimunka
A partner simogatása, masszirozása, kicsomagolása felér egy tökéletes elõjátékkal, ami hozzásegít ahhoz, hogy partnerünk ellazuljon, feloldódjon és izgalom járja át a testét. A finom kézimunkát mindenkire rábízzuk, ellenben az ujjazás témaköréhez adnánk néhány hasznos tanácsot. Feltételezzük, hogy tudod, ajtóstul nem rontunk a házba, és tudod, hogy a csikló milyen érzékeny terület, így nyilván csak akor nyúlsz hozzá, amikor a nõ már kellõképp izgatott. Az ujjazás kulcsfontosságú szereplõje a középsõ ujj, és két hatékony technika van arra, hogy megadd partnerednek a dupla élvezetet. Vagy egyik kezeddel a csiklót ingerled, másikkal pedig az ujjaidat veted be, vagy egy kézzel oldod meg mindezt. Ez utóbbi megfelelõ kéztartással könnyen kivitelezhetõ, hisz hüvelykujjad pont a megfelelõ szögbe kerül, akár szembõl, akár oldalról közelítesz.
Egy vagy két ujjat bevezetve, bent egészen apró kis mozdulatokat, rebbenészszerû impulzusokat leadni egészen õrjítõ lehet. Fõleg, ha ujjaidat mindvégig bent tartva ezzel a finom, lassú technikával az egész hüvely hosszát végigkíséred. Profi módszer és garantált siker, ha a lánnyal szemben elhelyezkedve ujjaidat úgy vezeted be, hogy tenyered lefelé néz. Miközben kifelé húzod, kezedet megfordítod, hogy tenyered felfelé nézzen. Ugyanilyen eredményes lehetsz akkor is, ha megfelelõ nedvesítésrõl gondoskodva a csiklót két oldalról vegigsimítva lecsúszol a hüvelyig, majd oda is besiklasz.
Egy kis orál
Laikusként azt hinné az ember, hogy az orális szex szükségszerû és lényegi eleme a leszbikus szexnek, ám leszbikus forrásokból tudjuk, hogy egészen addig, míg a nõ nem tud ellazulni, feloldódni, amíg nincs meg a bizalom és a meghitt viszony, addig bizony a két láb is összefeszül, és nem kapunk belépõt a bugyiba. Ha azonban túlléptünk ezen a problémakörön, semmi nem áll útjába a nyalakodásnak - feltéve, ha tudjuk, hogy miképp is kell azt csinálni. Elsõ lépésben csak az ujjakkal izgassuk, simogassuk partnerünk ölét, majd amikor érezzük, hogy nedves és magától tárja szét lábait, akkor haladjunk csak lassan lejjebb a melleken át a punciig.
Itt elõször nyaljuk végig egyszer az ánusztól csiklóig az egészet, tegyünk egy kis kitérõt a belsõ combokra, idõzzünk ezeken a területeken egy keveset, majd csináljuk meg az egészet még egyszer visszafele. Ez csináljuk meg párszor, és ha érezzük, hogy partnernõnk elég nedves és csiklója is keményen domborodik, kezdhetjük az igazi nyalakodást, úgy ahogy jólesik. Tapasztalt nyelvvirtuózok szerint kerüljük a nyelvheggyel való nyalást, és teljes nyelvvel, egész arccal adjuk át magunkat a kényeztetésnek, olykor a nyalás látványa, a nyaló átszellemült arca nagyobb hatással van a partnerre, mint a mûvelet maga. Van, hogy egyetlen kéjtorz tekintet elég ahhoz, hogy sokszorosára fokozzuk a partner izgalmát. Engedjük, hogy partnerünk az arcunkra üljön, és kérjük, hogy mutassa, mit hogyan és mennyire szeret. A 69-es pózzal csak a bevállalósabbak próbálkozzanak, bár elsõ körben mindenképp érdemes megtapasztalni, hogy milyen az igazi nyalás.
Segédeszközölés
Elsõ leszbikus tapasztalatszerzés alkalmával általában nem jellemzõ a segédeszköz használata (a leszbikusok kilencven százaléka nem is hazsnál ilyesmit), és nem is volna ildomos bemutatót tartani a segédeszköz-készletünkbõl, egy felcsatolható dildó, egy kétkarú vibrátor vagy egy fenékfüzér láttán ugyanis könnyen lehet, hogy kámfor módjára tûnik el a partner, hiszen a szexuális játékszereket nem mindenki kezeli természetes automatizmussal (sõt, vannak, akik nem hajlandók testükbe engedni semmiféle tárgyat), és akkor még nem beszéltünk a szexjátékok biztonsági elõírásairól. Elsõ alkalommal tehát ne feltétlenül játék-gyûjteményünkkel nyûgözzük le a partnert, segédeszköz-viszonyát inkább a késõbbiekben derítsük fel, és koncentráljunk inkább a simogatásra, a puncimasszázsra és az ujjazásra.
Biztonsággal
A közfelfogással ellentétben a leszbikus szexben legalább annyira fontos a védekezés, mint a heteroszexuális, homoszexuális együttléteknél, a szexuálisan átadható nyavalyákkal - candida, HPV, hepatitis, candida... - szemben a nõk sincsenek biztonságban. A hüvelynedv, a vér, a menstruációs vér és az anyatej mind olyan testnedvek, amiken keresztül nagy eséllyel fertõzõdhet a nõ. Éppen ezért, ha nem vagyunk tisztába partnernõnk szexuális elõéletével, nincs meg a kellõ bizalom, ügyeljünk a biztonságra, kerüljük e nedvekkel való érintkezést, terítsünk az izgatandó felületre egy oldalt felhasított óvszert, vagy a speciálisan az orális szexhez tervezett dental dam nevû nyalólapot, és alapszabály, hogy gumi nélkül semmiképp ne használjuk egymás segédeszközeit. Habár illúziórombólók az effajta megszorítások, egy fertõzés diagnózisa garantáltan kiábrándítóbb.
[origo]