Prostik világbajnoksága (18+)

Németország úgy gondolta, nagyot akar szakítani, így a legálissá tett prostitúciót mintegy intézményesítette a vébé idejére. A kioszkok, currys kolbász- és csecsebecseárusok mellett a szexuális szolgáltatásoknak is helyet szorítottak, a megszámlálhatatlan mennyiségû motel és bordély mellett igazi szexplázát hoztak létre.

2001-ben már megnyitották a világ elsõ drive-in moteljét, most pedig Berlinben létesítettek egy háromezer négyzetméteres szexközpontot a vébé legfontosabb futballstadionjának közelében. A hely befogadóképessége lehetõvé teszi, hogy egyszerre 650 vendéget szolgáljanak ki. A szexközpontban mosdóra emlékeztetõ szeparált boxokat alakítottak ki, persze zuhanyzóval és megfelelõ mennyiségû óvszerrel felszerelve.

Mire a vébé elsõ kezdõrúgása megtörtént, már egy hadseregnyi prosti özönlött Németországba a világ minden tájáról, annak ellenére, hogy számos szervezet, köztük az Amnesty International, különbözõ országok képviselõi és a Vatikán is igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét, meg kell akadályozni a prostitúció terjedését, valamint azt, hogy a nagy pénz reményében a lányokat elhurcolják és szexmunkára kényszerítsék.

A szervezetek szerint azok mellett a lányok mellett, akik már így is a szexiparban dolgoznak és természetszerûelg mindannyian a német városokba szállingóznak, nagy számban érkezhetnek olyanok is, fõként Afrikából, Ázsiából és Kelet-Európából, akiket barátjuk vagy családjuk kényszerít vagy beszél rá arra, hogy ily módon próbáljon segíteni a család szûkös anyagi helyzetén. Brazíliában több lányos anya is beszámolt róla, hogy teljes ellátást és oda-vissza utazást ajánlottak föl lányaiknak, hogy "élõben szurkolhassanak hazájuk csapatának"- adta hírül a Guardian.

Thaiföldön az esemény elõtt az ottani prostituáltakat védõ szervezet közvetlenül a lányokhoz fordult, és kérte õket, ne menjenek Németországba, mert a vonzó kereseti lehetõség semmiképp nem éri meg a magas kockázatot, amit ezáltal vállalnak. Ettõl függetlenül rengeteg lány érkezett a térségbõl, hiszen amellett, hogy remek extra jövedelemre tehetnek szert, amit otthon évek alatt sem keresnek meg, még kiugrási lehetõség is lehet, ha valakivel komolyabb kapcsolatot tudnak kialakítani.

Németország és a szervezõk hozzáállását az európai országok képviselõi azért kifogásolják, mert szerintük az ország megengedõ prostitúciós politikája jelen esetben túlontúl offenzív. Szerintük Németországnak be kéne látnia, mindezzel azt sugallja, nem érdeklik az emberi jogok, a kényszermunka morális vetületei és a nõk kihasználása.


A különbözõ válogatottak csapatkapitányai is sorban elhatárolódtak a várható szexuális tobzódástól, a vébé elõtt a francia csapatkapitány úgy nyilatkozott: "Az is elég megalázó, hogy a futballt az alkohollal és az erõszakkal hozzák összefüggésbe, de ez még annál is rosszabb. Úgy kezelik az emberi lényeket, mint a marhákat, és mindezt a focival kapcsolatban."

Hasonlóan értékelte a helyzetet a svéd futballszövetség elnöke is, és számos ország csapatának kapitánya, hisz Svédországban különösen erõs a feminista lobbi, és ennek hatására radikálisan csökkent a szexipar ereje. A felröppent hírek szerint azonban a meccsek után maguk a játékosok sem vetik meg az efféle kikapcsolódást.

forrás: [origo]

A széles körû tiltakozásnak tehát semmiféle hatása nem volt, a hetek óta zajló világbajnokság a fociról, a buliról és a szexrõl szól. A motelek pár órával meghosszabbították nyitvatartásukat, hogy a rengeteg vendéget ki tudják szolgálni. Egy berlini bordély tulajdonosa a Pravdának arról számolt be, a lányok hihetetlenül elfoglaltak, alig gyõzik a rengeteg vendéget, ráadásul sokakat el is kell küldenie, mert még a vébé kezdete elõtt rengeteg VIP-vendég elõre leadta foglalásait. A taxisok is ismerik már a jelenséget, hogy szexre éhes szurkolókat egyik foglalt bordélyból a másikba fuvaroznak, tehát valójában a kereslet még így is nagyobb, mint a kínálat.

A következõ probléma, amivel szembe kell néznie a szervezõ országnak, hogy a virágzó lehetõséget felismerve lassan azok a lányok is megérkeznek, akik nem regisztrálták magukat egyik engedélyezett bordélyban sem, így az utcán keresik a kuncsaftokat, miáltal a hatóságok kezébõl kicsúszhat az irányítás.

Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke kérdésünkre elmondta, Magyarországról is mentek lányok Németországba, bár hogy mennyien, azt nem lehet tudni, még megközelítõleg sem. Mivel Németországban legális a prostítúció, a lányok hivatalos úton érkeztek. Munkavállalásuk feltétele, hogy megfelelõ egészségügyi papirokkal rendelkezzenek és számlaképesek legyenek.

Vértessy Zsófia


[origo]