Josefine Mutzenbacher - Egy kis bécsi kurva emlékezései 2.

Ültünk így egy darabig négyesben. Ferdl, persze, a szoknyám alatt fogta azt a micsodát a két lábam közt, és Anna pucáját - finoman fogalmazva - a Franz. Nekem a Ferdl farka volt a kezemben (a furkója), és a Franz bunkója az Anna dédelgetõ kezében leledzett. Az meg -  akkor nem fogalmaztam így: kéjes volt! - francosan jó volt (így fogalmaztam), hogy a Ferdl a szoknyám alatt matat. Csiklandozott, de távol voltam attól, hogy vihogjak, nem, egészen más
volt. A legszívesebben nekiestem volna a furkójának a fogaimmal! Ez volt. Tiszta bizsergés az egész testem. Anna zavarta meg a dolgot, merthogy azt mondta: "Jó, most teherbe estünk..." Nem értettem: mibe estünk? De a kezembe nyomta a párnababát, azt mondta: "Áldott állapotba kerültünk." Jött az, hogy világra hoztuk gyermekeinket, a babákat, ringattuk kicsi párnatestüket, átadtuk õket férjeinknek, õk folytatták a dédelgetést, a becézést. Anna hirtelen elhatározta, hogy õ a maga részérõl most szoptatni fog, kigombolkozott hát fent, és láthattam, igencsak duzzadoznak, keményednek a mellbimbói. A fivére egybõl odanyúlt, kezdte cicerézni, akkor a bátyám, a Franz is csöcsözni kezdte az Annát.

Ferdl sajnálkozva jegyezte meg, hogy én még nem vagyok "virágban", alig "rügyezek", mindegy, fiatalabb voltam. De bármennyire fiatal voltam is - "zsenge pipi", ahogy a Ferdl mondta -, tudtam már, hogyan csinálják a gyereket. Az is elhangzott valahogy, nem tudom, ki mondta, hogy ez a "baszás", a szüleink is "basznak", valaki azt mondta, nem, a "kúrás" a jó szó, innen van, hogy "kurva"; a "kefélés" szó nem hangzott el. Hát így történt, azaz nem történt semmi, mert a Ferdl azt mondta, igazi gyerekcsinálásról, "felkúrásról" tehát, szó sem lehet még, mert a pinánk nem "befogadóképes", nem lehet nekünk rendesen "beverni", meg hogyha majd nagyobbak leszünk, ki fog szõrösödni a puncink (a pinánk), és akkora luk lesz, hogy a legnagyobb ragyabunkót (farkot, tököt, faszt) is be lehet nyomni könnyen. Ezt nem is akartam hinni. Mit kéne "beverni"? Nem jó így is? De Anna állította, hogy a Ferdl ezt már tudja. A Reinthalernén gyakorolhatta a dolgot, megbaszta tehát a Reinthalernét, beverte neki a faszát. Méghozzá a padlón!

Na hát ez a Reinthalerné egy villamoskalauz felesége volt, a házunkban laktak. És hogy a Reinthalerné, valahányszor a Ferdl beverte neki, azt sikoltozta, hogy: "Csingi-lingi!" Mármost, továbbá, ez a kalauzné egy kövérkés, fekete spinkó volt, mindig nagyon kedves. Hallhattam rögtön a dolog históriáját is. Hogy a Reinthalerné jön le a padlásról, azt mondja: "Hé, Ferdli, olyan nehéz ez a kosár", a mosásról volt szó, "erõs fiú vagy, nem akarsz nekem besegíteni?". A "Ferdli" besegített, lerakta a nehéz kosarat a Reinthalerék konyhájában. "Mivel háláljam meg?" - így a kalauzné. "Á, semmivel" - mondta Ferdl. "Ugyan, ugyan, nem járja az. Gyere, mutatok valamit" - és azzal már húzta is a Ferdl kezét a mellére, a csöcsére egyenest. "Na, ez akkor jó?" Ezt kérdezte a Reinthalerné. A Ferdl meg egybõl tudta, mirõl van szó. "Az Annával már smároltunk, úgy testvériesen, igaz, Anna" - kérdezte most. (És, egy pillanat, mai szóval élve, egy francot nem jött be olyan, nekem mármint, hogy vérfertõzés, testvérszerelem, jött a valagam!) Anna bólintott. "Hát tudtam, minek kell következnie" - folytatta tovább Ferdl.


Csak elhinni se akartam! Még ilyet. Erre viszont a Reinthalerné már gombolkozik is kifelé, mutatja a csöcseit, jó kemények voltak, na, mondja, hogy játsszak velök. Így mondta, velök. Hm? És közben nyúlt le a farkamhoz, azt kérdezte: "Gyúrjunk nudlit? Gyúrjunk nudlit?" Zihálva tette hozzá: "Ha senkinek azzal a lepcses száddal el nem pofázod, hát többet is kaphatsz, megkenjük a nudlit!" Ezt mondta a Ferdl szerint a Reinthalerné, én meg csak tátott szájjal hallgattam. "Hát én...", hogy a Ferdl ezt mondta volna. "Pofa be, bassz meg", ezt mondta a Reinthalerné. "Bassz meg, te kis rohadék, bassz meg, bassz meg..." És megragadta megint a Ferdl furkóját, húzta be magába, ment a dolog simán. "Tök szõrös volt a puncija, rendesen, ahogy illik" - közölte velünk a Ferdl, és mind a kettõnk "punciját" simogatta közben, az Annáét is, az enyémet is. Anna talán ettõl gerjedt be, talán csak a tapasztalatszerzés vágya hajtotta, nem adta alább: "Ferdl, na, hogy volt tovább akkor, mi volt még?" És még jobban odanyomta magát.

forrás: [origo]

"Na hát jó volt, tényleg, jó volt az egész, baromi jó. Elcsorogtam, sejthetitek. Utána kivert a víz, játszottam még a csöcseivel, lefordultam a testérõl. Vagy õ lökött le." És hogy a  Reinthalerné azt mondta akkor a Ferdlnek: "Eridj most, te kis szar kéjenc", és kezdett begombolkozni, és felkapott egy konyhakést, és azt mondta: "Evvel vágom le a rohadt töködet, ha bárkinek elpofázod, hallod?" Anna szája is tátva maradt. (A Ferdl minimum oda beverhette volna neki, de egybõl.) És azt mondta: "Gondolod, nekem is be tudnád dugni?" Ferdl a fejét vakarta, de Anna a sliccéhez nyúlt, elõszedte a furkóját, gyurmálni kezdte. "Játsszunk megint papás-mamást!" És odahúzta magához a bátyját. A Franz egybõl tolakodott volna szintén, de Anna azt mondta: "Menj a magadéhoz." Így mondta: "A Pepihez", mert ez voltam én, mint Josefine, becenéven. Hát mit tehettem, benyúltam a Franznak, fogtam, gyurmáltam a kis micsodáját, õ meg a lukamat simogatta, izgatta. És hát mert tudtuk már, hogyan kell csinálni, gondom volt rá, hogy a kis félkemény nudliját ne a hasamon görgesse csak, hanem a - zsenge! - hegyével a lukamat érintgesse. Ettõl borzasztó gyönyörûséget éreztem - "kéjt!" -, és nyomtam magam a testéhez, a Franzéhoz, smároltam, ahogy bírtam, és éreztem, vonaglik a lukam.

Nem az, hogy a Franz lökései lettek volna ezek, de lökések voltak belülrõl, és oda is nyúltam, jó nyirkos volt, tiszta lucsok voltam, persze, fõleg a verítéktõl. A Franz akkor tényleg "kész" volt, már abban az értelemben, hogy szinte félájultan fordult le rólam, nem is mozdultunk pár percig, így hevertünk, csak közben hallottuk ám, miket társalog egymással az Anna meg a Ferdl. Az Anna úgy égnek vágta a lábát, hogy össze is kulcsolódtak a lábfejei a bátyja hátán. "Befér már", ezt mondta a Ferdl, de az Anna így válaszolt: "Csak fáj, a kurva életbe, fáj!" "Nem fog annyira, most már nem", így nyugtatta a bátyja, "ez csak elsõre van így, aztán már csúszik, mint kacsának a nokedli." Nudli, nokedli, hahaha.


Mi ketten meg, a bátyámmal, odafeküdtünk a Ferdl meg az Anna mellé, néztük, bemegy-e a Ferdl töke - "a karó", most így nevezték éppen - az Anna lukába. Benn van? Nincs benn? Kicsit már bent volt. De nem egészen. Az Anna luka meg fantasztikusan nyitva volt. Csak ahogy a Ferdl makkja kicsit eltûnt benne, jött az, hogy ide-oda mozgott csak, mit mondjak, tiszta tökölés volt az egész. Tökölni a tökkel?! Nem tudom, miféle belsõ hang súgta, de megragadtam a Ferdl faszát, aztán nem egyszerûen a búrt húztam rajta ide-oda, hanem mint egy hõsnõ a lovagregényekbõl, azokon a képeken, mikor a faltörõ kossal be akarja verni a kaput, azon voltam, hogy a Ferdl furkója, a kezemben, behatoljon az Annába. "Baszd meg!",  sikoltottam. Hanem akkor már az Anna is sikoltott, mit...! Üvöltött! Riadtan dõltünk szét, ahányfelé voltunk. Anna nem volt hajlandó tovább folytatni a játékot, hát kénytelen voltam én magamra venni a Ferdlt, mert nem bírt lenyugodni. Ki akar elégülni, azt mondta. Csak már az én puncim s eléggé vörösre volt dörzsölve, hát jobbnak látszott abbahagyni az egészet. Hazamentünk.

Fivéremmel végig, egész hazaúton egy mukkot se szóltunk. Franz egyszer elfingotta magát, ez volt köztünk minden hang. Történetesen épp a Reinthalerné mellett laktunk. Ahogy megérkeztünk, a kis köpcös, fekete asszony épp jött ki a lakásukból. Rámeredtünk, elkezdtünk nevetni. Megértette, mirõl van szó? Csak nézett ránk, bámult, mint kerge disznó a makkra - de akkor jobbnak láttuk, ha gyorsan behúzzuk magunk mögött az ajtót. E naptól fogva mindenkit - férfit, nõt, gyereket - tisztára más szemmel néztem. Vagy inkább "mocskosra más szemmel". Vegyük hozzá, hétéves voltam - de a nemiségem a szétrobbanásig feltámadt. Csak a szemembe kellett nézni, az már olyan volt, mintha megbasznának. És nem túlzok! A duzzadozó szám, a járásom, igen, ahogy a valagamat riszáltam már, ahogy a nyelvem picit kidugtam - pedig nem is makkolt még! -, hát igen... az felhívás volt. Nem keringõre, de fetrengõre. Két lábon járó, eleven felhívás voltam, ismétlem, fetrengõre. Újra meg újra megismétlendõ fetrengõre! Fertõ, nem fertõ, francba a nagy szavakat, ezzel magyarázhatom csak azt a hatást, amit tettem. Azt, amit velem, aki tehette, tett. Akinek mersze volt hozzá.

Felnõtt, állítólag józan férfiak estek nekem az elsõ adandó pillanatban, és nem részesültek elutasításban soha. Sõt! Fejre-makkra mindent merészeltek velem. (Fejetlenül, de nem makktalanul, így is mondhatnám.) Jó, hát ezt a hatást, úgy lényegében (szomorú megszorítás!), ma is érzem. Mikor pedig se szép, se fiatal nem vagyok már, a testem megszottyadt, meglottyadt, itt-amott megputtyadt, mindegy, ki tudom váltani azt a bizonyos vadulást. (Ha ez rá a jó kifejezés. Mit lenne vadulás?) Bizony, akadnak kanok ma is, akik elsõ látásra vagy a saját sliccükhöz nyúlnak, vagy nekem a szoknyám alá. És olyanok, mint a veszett õrültek, geciznének szinte egybõl. Ez mind a hétéves kori élményeimre vezethetõ vissza. Ártatlanságom korára - ha az "ártatlanság" szó jelent valamit egyáltalán. Már mikor bölcsõmben ringtam, egy kis kurva voltam, talán - és a lakatosinas is ezért élvezkedett az ötéves kislány pucér altestén nyáladzva.


[origo]