Josefine Mutzenbacher - Egy kis bécsi kurva emlékezései 12.

A másik fiút, aki különös élességgel maradt meg az emlékezetemben, úgy hívták, hogy Schani. Pár házzal arrébb lakott, de még a mi utcánkban. Tizenhárom éves volt akkor, és nagyon kedveltem. Sápadt, magas, karcsú, egyáltalán: szép szál fiú volt, a haja szurokfekete, meg a szeme, az is, és örökké olyan büszkén járt, rátartian, na. Ha találkoztunk, köszöntünk egymásnak, de sose elegyedtünk beszédbe, hát nem is volt köztünk semmi. Merthogy a Schani a nagyobbik bátyámmal, a Lorenzcel járt egy osztályba, barátok is voltak, féltem hát bármi effélérõl-keféldérõl beszélni vele, gondoltam, ugyanolyan szuzies és nemes lélek, mint a Lorenz, akkor meg minek. Olykor eljött látogatóba hozzánk, vagyis hogy csak a Lorenzhez, együtt csinálták a házi feladatokat, halkan pusmogtak, velünk nem törõdtek.


forrás: [origo]


Csak azért a Schani mindig olyan kedvesen köszönt rám, ha az utcán találkoztunk, megsimogatott a sötét szemével - hát kezdtem a dolgot nem érteni. Egy délután úgy állított be, hogy se a Lorenz, se a Franz nem volt otthon, apánkhoz kellett bemenniük a mûhelybe. Anyám a mosókonyhában gürcölt. Hogy Schani meghallotta tõlem, hogy nincs otthon a Lorenz, egybõl sarkon akart fordulni. Tartóztattam: "Hé... maradj azért már itt egy kicsit..." Húzódozott, így-úgy, biztattam tehát: "A Lorenz biztos mindjárt jön..." Végül ezt találtam ki: "Te, én kérlek rá, maradj már... mindig annyira félek egyedül..." Akkor belépett a lakásba. Szerettem volna, ha nekem lép be, de valahogy erre semmi reményem nem volt. Próbáljuk azért, gondoltam. Zavarban volt.

A szobába mentünk. Csodás volt az a nagy sötét szeme, hát odadörgölõztem az oldalához, mint egy kis cica, mosolygott is rá, érezhetõen tetszett neki a dolog - de akkor elhúzódott. Nevettem, a nyakába csimpaszkodtam, odanyomtam hozzá az ágyékomat. Vártam, jön a szokásos, benyúl a szoknyám alá, kezdi a kézi munkát, netán kiveszi a farkát, a kezembe adja. De semmi. Hagyta, ölelgessem, tapogassam, mosolygott - és kész. Nem moccant. Hogyan jutott az eszembe, nem tudom, de az ágyhoz léptem, hanyatt terültem rajta, azt mondtam: "Gyere ide." Odalépett õ is, állt csak, mármint hogy a lábán. Az ágy mellett. Felhúztam a szoknyám. "Na, akkor..." Ezt mondtam. "Akkor mit?" Ezt kérdezte. Látta majdnem mindenemet. "Mozgás, nem érted?" Így rikoltottam. Iszonyúan felizgultam. Sejtettemvalahogy, a farka ugyanolyan jól belém illene, mint az Aloisé. Mohón vágytam rá, hogy a kezembe vehessem, hogy bekaphassam, mindenre vágytam, amit csak csinálhattunk volna ott, zavartalanul, õ meg én. "Hagyd", mondta végül.

"Elmegyek inkább. Nem tehetem..." "Miért nem?" De akkor már talpon termettem én is, elébe álltam. "Így nem, ilyesmit nem. Tényleg..." - mondta halkan. "Mutasd", kaptam gyorsan a sliccéhez. "Hadd lássam a tököd. És majd utána mondd, hogy nem megy..." Õ maga viszont annál inkább ment volna. Csak arról lekésett, megmarkoltam a két gombját is. Hát állt csak, benyúltam neki, hadd érezzem a faszát. Vékony volt, de nagyon- nagyon hosszú, és feltûnt nekem, hogy a makkjáról a bõr fixen vissza van türõdve. De valahogy úgy egyszer s mindenkorra. Ilyet se tapasztaltam még. És két pillanat, s akkor a szerszám állt is már, mint annak a rendje. Végképp nem értettem. Csupa nyirok voltam már a vágatomnál, itt volt ez a gyönyörû dárda, és akkor mi a baj? "Nem", mondta õ, "mennem kell. Tényleg ne..." Így kérlelt. "A fenébe tégedet", mondtam most már bosszúsan. "Mi az, hogy nem megy? Menne, mint az istennyavalya. Gyere, és majd meglátod." De õ csak nem.


forrás: [origo]


Azt mondta: "Tényleg nem lehet. Én is szeretném, de nem lehet." Ezt olyan tragikus arckifejezéssel mondta, hogy most már kíváncsi lettem. Mi ez a nagy titok? "Akkor tessék, mondd meg, miért nem megy, és ha megmagyarázod, elfogadom." Keményen huzigáltam a farkát. Meg se nyisszent rá, elvette a kezembol, visszagombolkozott. "Nem mondhatom meg." Ez volt minden válasza. "Hazudsz, nem akarod, annyi az egész", dühöngtem. "Pedig jó lenne, hidd el... próbáld ki velem, ha nem hiszed." "Nem", közölte végérvényesen. "És nem hazudok." De akkor azért már benyúlt a szoknyám alá, megtapizott a kellõ helyen, a keze remegett. De a hangja nem. Ahogy újra közölte: "Nem megy. Higgy nekem." "Kérlek, nagyon kérlek, mondd meg, miért." "Ez a rohadt nõszemély... aki van... miatta nem", tört ki végre. "Miféle rohadt nõszemély? Hogyhogy... van?" Döbbent voltam. "Már kétszer kellett ma kefélnem", vágta ki haragosan õ. "Kit...?" Égtem a kíváncsiságtól, halljam tényleg. Kit, kit?

"Kétszer", ismételte. "És ha téged megkeféllek most, nem fog felállni nekem az éjszaka, érted? És akkor elver. Félholtra ver." Mondom: "Kicsoda? Ki?" "Az anyám", így õ. "Az anyád...?" "Az." Nem akartam hinni a fülemnek. Bár hát végsõ soron megértettem. Csak mégis... "De miért? Csak az anyáddal kefélsz, senki mással?" "Nem, nem. Ha csak annyi lenne..." Megállt az eszem. "Ezt meg hogy érted? Kétszer megkefélted ma már az anyádat, és akkor... nem elég neki? Még este is kell?" "Nem az anyámat keféltem meg." "Hanem?" "A nõvéreimet." "A nõvéreidet? Mindkettõt?" "Hát... Azért mondtam, hogy kétszer kellett már kefélnem ma." "És félsz...?" Sejtettem. "Igen, hogy ha téged most megizéllek, hát anyámmal nem fog menni az éjszaka, és akkor rájön, hogy a Rosával és a Wettivel már kamatyoltam, és elver, mint a répát." És beszámolt a dolgok állásáról.


Nem is kellett most már sokat faggatnom. Nyilván vágyott rá, hogy egyszer megkönnyebbülhessen. A szónak ebben az értelmében. Schani nem ismerte az apját, meghalt, mikor õ még nagyon kicsi volt. Maradt az anyja meg a két nõvére, akiket magam is gyakorta láttam. Apró, nagyon cingár aszszony volt a Schani mamája, nem is öreg még. És ugyanolyan szépséges fekete szemû, akár a fia. Rosa, az idõsebbik lány tizennyolc éves lehetett, karcsú, szõke, nagyon szeplõs, viszont két olyan hegyes melle döfködte mindig az isten levegõegét, hogy talán az angyalokat is elcsábította volna. Wetti, tizenhat, zömök volt inkább, a segge harapnivalóan telt, a melle zsenge, dinnyés. A lába kurta, attól még kurva, futottak utána a férfiak, ha csak meglátták az utcán. Wetti volt a "házi kezdeményezo".


forrás: [origo]


Elkezdte eleve õ maga tizenkét évesen, egy rémregényekkel házaló lett a szerencsés. A férfi korántsem eroszakolta meg, ugyan már, szinte bizonyos, hogy Wetti csábította el. Ami meg az utcát illeti, a Wetti még jobban bámulta a férfiakat, mint azok õt. Most a rémregényes házalóval esett dolgát a Wetti elmesélte az öccsének, és attól fogva rávette mindegyre, játsszanak "házalósdit". Egy nap efféle "házalózás" során kapta rajta õket a Rosa. "Hát ti meg mit mveltek?" Ezt kérdezte felháborodottan. Mintha ezek ketten õt szépen együtt, párban megcsalták volna. És hogy azt kiabálta válaszukra állítólag: "Mi a házalófasz? Mi a házalófasz?" Azok ketten könyörögtek neki, el ne árulja õket, a Rosa csak hallgatott. És persze, hogy nem árulta el õket, hanem mikor leszállt az éj - a három testvér ugyanabban a szobában aludt -, magához hívta az ágyába a Schanit. "Mit csináltál te a Wettivel?" Ezt kérdezte. "Jaj, semmit, csak házalósdit játszottunk, egyáltalán, játszottunk valamit..." - "A lófaszt csak valamit játszottatok. Basztatok, punktum!" - Ettõl fogva õk meg "punktumot" játszottak, vagyis a Schaninak a Rosát is rendszeresen kamatyolnia kellett.

Persze ahogy a Schani elmesélte, úgy elsõre a Rosával nagyon is jó volt. Mikor magához intette, hamar ki is takarózott, és a Schani látta azt a gyönyörû, karcsú, meztelen testét a lepedon, ellenállni se bírt, nyomban csókolgatni kezdte, a Rosának kérnie se kellett. Úgy begerjedt. Csak a Schani nagyon félt is közben. A Wettivel mindig nappal kamatyoltak, felöltözve, most meg akkor ez? A szép meztelen nõvérével egy ágyban, éjszaka... Mi lesz, ha kiderül? "Régóta csináljátok már a Wettivel?" Ezt tudakolta a Rosa. S hogy Schani azt felelte, igen, már elég régen, az volt a folytatás: "Akkor lesz velem boven pótolnivalód." "Szívesen..." "Hogy mi? Még te gyakorolsz kegyeket velem?" A Rosa mindezt suttogva mondta, föl ne riadjon a Wetti. "Idejössz az ágyamba, levetkõztetsz, erõszakoskodsz, és te teszel szívességet?" Az aljas, állapíthatta meg Schani, és rettegni kezdett, mi lesz, ha a Rosa beköpi õt az anyjuknál. Mert ilyenekkel fenyegetõzött, miközben a dudáit rendre nyomkodta a Schani kezébe, kéjesen nyögdelt is hozzá.


forrás: [origo]


Hol nyögdelt, hol fenyegetõzött. Maga volt ez a pokol. De akkor Rosa berángatta õt magába, és hogy kielégült, megígérte, nem szól az anyjuknak. És Schaninak az az élmény maga volt a mennyország. A Rosa izzó, pucér teste... a finom, pelyhes pinaszõre... és a luka! Rosa még szûz volt, a dolog nem ment hát olyan egyszerûen. Valahogy összehozták, és akkor a Schani levert pár menetet a nõvérén. Hajnalban döbbenten tapasztalhatta aztán, hogy a hálóinge csupa vér. Riadtan nézett a Rosa ágya felé, de megnyugodott, a nõvére élt - mert azt hitte, megölte. Rosa nevetve magyarázta el neki másnap a dolgok mibenlétét. Amit a Schani addig álmában sem sejtett. Nem sok idõbe telt, a Wetti rájött a turpisságra, hamar bebújt hát õ maga is a Rosa ágyába, s attól fogva hármasban kamatyoltak.


Az anyának feltûnt netán, hogy fia olyan gyanúsan sápadt? Vagy áthallatszott hozzá valami? Tény, hogy egy éjszaka lecsapott a bujálkodó trióra, a Wettit elfenekelte, Schanit visszaparancsolta az ágyába. Másnap viszont azt mondta, ez fertõ, a Schani nem alhat egy szobában a nõvéreivel. Átvitette hát Schani ágyát a maga szobájába. Egy éjszaka nagy csöndesen odatérdelt mellé, felhajtotta a takaróját, megfogta a Schani kezét, csöcseire vezette. Schani úgy tapasztalta, hogy anyja mellei éppolyan szépen domborulnak, mit Rosáé és Wettié, nem is löttyedtek még. Pár éjszakán át ez a játszás zajlott, Schani egyre jobban nekibátorodott. Odabújt anyjához, s megnyugvással tapasztalta, hogy a farka tõle is feláll. Odanyomta hát a puncijához. Az asszony elõször kicsit megriadt, de mellét nem vonta el fia kezébol. Schani pár további pajkos éjszaka után úgy döntött, megdugja az anyját. Merthogy ennek így semmi értelme. Nekilátott. "Ne..." Az asszony eleinte tiltakozni próbált. De Schani nem adta alább.


forrás: [origo]


Eljutottak odáig, hogy anyja élvezettel cirógatta fia farkát. S a végén õ maga volt a kezdeményezõ. Schaninak nem nagyon kellett mutatni az utat, tudta, hol-a-merre, és amikor bent volt, anyja õrjöngve dobálta magát a gyönyörtol, halkan azt sikoltozta: "Még... még... mélyebben... keményebben... most jó... jaj, de jó!" Schani elmesélte nekem, hogyan kefélte meg attól fogva éjszakáról éjszakára az anyját. Minden elképzelhetõ testhelyzetben. És megannyiszor legalább két numerát ki kellett vágnia. Nappal a nõvérei nyaklatták - mert rájöttek, mi folyik anya és fia közt! -, mostantól nem ismertek szemérmet. Nem volt mese. Éjszaka fiúi kötelességek várták, nappal a két lányt kellett basznia.

Megismerte a lakás minden zegétzugát, még a mosdótálban is keféltek egy párszor, csak úgy fröcskölt a szappanos lé, csípte a seggüket, ettol még jobban lehetett sikoltozni. Rosa egyszer a folyosóra is csaknem kirángatta a farkánál fogva. Schani a nap bármely szakában, órájában, percében föl lehetett rá készülve, hogy egy mohó nõi kéz ragadja dákón. A nõvérek egymás jelenlétében is önfeledten ûzték játékaikat - szó szerint "üzekedtek". Kefélni a Schanival: az anyával szembeni ellenállásnak is jelképe volt, mintegy "függetlenségi kiáltvány". Csakhamar szükségessé vált a szájon át történõ erõsítés, mindent a Schanitól se lehetett kívánni. S mert az anya is rászorult e nemes módszerre, megint gyanút fogott. Hogy fia félrebaszik.

Sejtette, hol és kikkel. Hatalmas botrány lett a vége, szomszédságra szóló ordítozás, rikoltozás-sikoltozás, a három nõ papuccsal, sodrófával verte egymást, közben a Schani is kapott egypárat a füle tövére, rúgást a seggébe. Valahogy ki kellett békülniük, hát abban maradtak, hogy ha a Schani éjfélre kielégíti az anyját, átmehet Rosához és Wettihez. Legföljebb utána visszaparancsolta magához, egy harmadik numerára. És a végén abban is benne volt, hogy éjente négyesben orgiázzanak. Sajnálatos módon azt nem tûrte csak az anya, hogy míg õ dolgozik, odahaza a Schani a nõvéreivel "szórakozzon".


forrás: [origo]


Annak kemény verés lett a vége. "A három rohadék nõszemély", mondta nekem a Schani, és hogy mennyire elege van már belõlük. Mit mondhattam? Kezem, szám nyújtottam, lábam közét odatártam, jöjjön. De õ szelíden elhárította, nem, nem. Lehetetlent kívánnék tõle. Vesztét akarnám. Persze, egészséges fiú lévén, meg-megérintette ajkaimat és szeméremajkaimat, de utána - nem szemérembõl, persze! - célszerûbbnek tartotta, ha a háziállati, rabszolgai feladataira tartalékolja magát. Csak hát én is hús-vér ember vagyok, gondoltam, velem mi lesz? És vészesen begerjedtem. Rávetettem magam a Schanira, gondoltam, megerõszakolom, bár nem tudtam, hogyan is kell azt.


[origo]