Hazautazás (18+)

Elke Metzger kalandjai folytatódnak!

Felszálltam hát a Bécsbe menõ gyorsra. Ruhámból áradt a sör, füves cigi és a tegnap esti férfiak szaga, így hát elmentem a WC-be mosakodni és átöltözni. Úgy döntöttem, csak egy fehér pólót veszek fel és szandált. Megnéztem magam a tükörben: nyáriasan, lengén, amolyan "strandosan" vagyok öltözve, kivéve talán azt, hogy újfent bugyi nélkül. A póló viszont elég hosszú volt, éppen fenekem alá ért, tehát álló helyzetben mindent takart. Az anyag nem volt átlátszó, bár viszonylag vékony volt, ezért mellbimbóim kihegyesedtek. Gondoltam ez így elég is, úgyis aludni kell. A vonat már elindult, gyorsan kerestem hát magamnak helyet. Nem volt nagy választék; a vonat ugyan félig volt csak tele, de bárkik közé nem akartam ülni. Találtam is egy fülkét, ahol egy jól szituált, hatvan körüli, kissé pocakos, kopaszodó férfi ült. Mint késõbb kiderült, Bécsben élõ német üzletember. Újságot olvasott. Rajta kívül nem volt senki a fülkében. Beléptem hát, köszöntünk egymásnak, majd leültem vele szembe az ablakhoz. Így üldögéltünk némán: õ olvasott, én bámultam ki az ablakon félig behúnyt szemmel.

forrás: [origo]

Egy idõ után gondoltam én is elõkapok egy könyvet olvasni. Felálltam hát, megfordultam, elõrehajoltam az ülésen mellettem fekvõ sporttáskámhoz, s elkezdtem kotorászni. Közben persze, s ezt tudtam jól, az öreg orra elõtt kibukott a póló alól csupasz fenekem, s annak közepén szõrös pinám egy darabkája. Talán fél percig tarthatott az egész, megtaláltam a könyvet, megfordultam, s leültem vele szembe, vissza a helyemre.

Elkezdtem olvasni. Szemem sarkából láttam, elvörösödött, s nehezen vette a levegõt. Mindezt palástolva ugyan, tovább olvasott. Öt-tíz perc múlva megkérdeztem tõle lehúzhatom-e kissé az ablakot, mert iszonyú meleg volt. Habogva felelte: "Persze, kisasszony." Felálltam hát, odafordultam az ablakhoz, felnyúltam és résnyire lehúztam, hogy egy kis huzatot csináljak. Ahogy felnyúltam, pólóm felcsúszott és elõbújt szõrös puncim. Mindez pedig nem több mint fél méterre az öreg orrától. Az ablak, szokásához híven, beragadt, s így elidõztem egy darabig, míg sikerült leráncigálni. Szemem sarkából figyeltem, ahogy a jólöltözött úriember tágranyílt szemekkel mered hasam alá, majd szemüvegét megigazítva közelebb hajol és úgy szemléli puncim. Hihetetlen meddig merészkedett, szinte csak centikre volt attól, hogy orra megérintse szõrszálaimat. Ekkor meglazult az ablak és végre lecsúszott.

Leültem és folytattam az olvasást, ahogy az öreg is, jobb lábamat viszont most felemeltem, az ablak alatti fûtõrácsra helyeztem és térdemre könyökölve folytattam az olvasást. Így egy kényelmesebb pozícióba kerültem, arról nem is szólva, hogy így puncim megint láthatóvá vált. Ennél a kalandnál rá kellett jönnöm, hogy nekem a legnagyobb élvezetet az nyújtja, amikor számomra ismeretlen férfi megkövülten bámulja a pinám, lehetõleg jó közelrõl, miközben én úgy teszek, mintha aludnék (lsd. Kamionkaland) vagy semmit sem sejtenék, mint most. Ez az érzés szinte önmagában orgazmust idéz elõ bennem, s minden alkalmat megragadok mind a mai napig, hogy ilyen csodás élményben részesüljek.


[origo]