Felvilágosult nemzetek?

Vérbajos katonák, állami felelõsség

A szexuális felvilágosítás szükségszerûségének kérdése az elsõ világháborút követõ idõkbõl ered, amikor a katonák különféle szexuális kórságokkal megrakodva érkeztek haza a frontról - ha egyáltalán hazaérkeztek. A legtöbb helyen ma is tapasztalható félelemkeltés is ezekbõl az idõkbõl datálható, a szexuális felvilágosítást szorgalmazó szakirodalmak többsége a félelemre alapozva igyekezett hatni a romlónak tûnõ társadalmi morálra. Minderre rárakódott egy jókora adag a lassan megjelenõ feminizmus okozta pánikból, s a nõk éledezõ szexuális kíváncsiságából eredõ félelembõl is - a jó öreg elfojtás helyébe kezdett beszivárogni az ösztönösség lehetõsége is.

forrás: [origo]

Ha alaposabban megvizsgálnánk a szexuális egészségnevelés elsõ csíráit és a köröttük ható erõket, érdekes gondolatkörre bukkanhatnánk. A társadalom szexuális viselkedésének kordában tartása szorosan összefügg az adott kor politikai és gazdasági érdekeivel (a legkézenfekvõbb maga a családpolitika, de ennél szerteágazóbbak a vonatkozások), nem véletlen az sem, hogy akkoriban sorra jelentek meg a különféle keresztény és szocialista szervezetek és brigádok a promiszkuitás visszaszorítására irányuló kísérletei.

Állomások, vélemények

A két világháború között a már több szempontból boncolgatott nõi egyenjogúság és szexuális szemléletváltozás mintázatait követték a felvilágosítással kapcsolatos állomások és vélemények is. Volt, aki az elrettentést szorgalmazta, mások a lányok szexuális képzését tartották fontosnak, míg egy harmadik oldalról a lányokat inkább védelem alá akarták helyezni... (Állítólag Párizsban a negyvenes években még egyes leányintézetekben élt a szokás, hogy lekötözött kézzel, zubbonyban altatták a diákokat, nehogy éjjel magukhoz nyúlhassanak. S persze masszívan éltek még ekkoriban a maszturbáció egészségkárosító és kárhoztató következményeit valló nézetek is.)

Szép lassan útjára indult a szexuális felvilágosítás fontosságának egyetemes kérdése, s bár az elsõ idõkben többnyire a szülõket ösztönözték arra, osszák meg gyermekeikkel a szükséges tudást, lassan megindult a központi neveléstõl elvárt felvilágosítás szorgalmazása is. A felvilágosítás ekkor többnyire a veszélyekre való figyelem felhívása volt, ami szinte minden valamirevaló és hatalmat birtokló csoport érdekének megfelelt. Az egyház a híveket, a szocialisták az aktív férfiakat féltették, nehogy idejüket a nõknek szenteljék, s persze a nõk erkölcsi romlásától is tartottak.

Az akkori pápa, XI. Pius nyíltan is ellenezte a felvilágosító programok terjedését. Általában véve elmondhatjuk, egy-két erõ kivételével - mint amilyenek a feministák - szinte mindenki ellenérdekelt volt a szexuális ébredés megtörténtében, s egy olyan idõszakról beszélünk, amikor a fogamzásgátlás még a legtöbb helyen bûncselekménynek számított. (Érdekes végiggondolni, a mai szexuális szabadság is sokak számára határozottan elõnyös, a pornóipar, a segédeszközgyártók és -forgalmazók, de még a szexuális tartalmakat közvetítõk is hatalmasat szakítanak a pénzügyi kosárból.)

Persze a fiatalokat a lehetõ legcsekélyebb mértékben sem érdekelte az elvárt erkölcsi magatartás, mint ahogy azóta is fütyülnek rá, csak a törvénykezés tûnt kissé szigorúbbnak akkoriban. A lányok erkölcsösségének szexualizálását a bíróságok is szépen kiszolgálták, az Egyesült Államokban egy rossz hírûnek nyilvánított lányt minden további nélkül be lehetett zárni. A szemléletbeli változást késõbb a jogszabályok is követték, a szabadosabb szexuális viselkedést pedig az alsóbb osztályoktól átvette a közép-, majd a felsõosztály - a felvilágosítás (azaz az aktuálisan elvárt szexuális viselkedési norma propagálása) pedig kezdhetett rohanni utána.


Mirõl is lenne szó?

Ideális esetben a szexuális felvilágosításnak, azaz nevelésnek célja az lenne, hogy a nemileg érõ fiatalok minden felmerülõ kérdésére megadja a kimerítõ választ - vonatkozzon az a szüzesség elvesztésére, az örömszerzés módjaira, a védekezésre, a betegségekre, tehát a negatív és pozitív tengelyen ugyanolyan fontos lenne átadni a tudást és a tapasztalatokat. A valóságban azonban a helyzet nem mindig fest így. Amint láttuk, sok szempont érvényesül az adott társadalom szexualitásának megrendszabályozása kapcsán, így az egyén szexuális egészsége helyett megesik, hogy a köz céljai élveznek elsõbbséget. Ideális esetben nyilván e két szempont megegyezik, de legalábbis igen hasonló.

forrás: [origo]

A felvilágosító nevelés számos, sokakat érintõ kérdést igyekszik elkerülni, így a homoszexualitás, a biszexualitás, a transznemûség a legtöbbször szóba sem kerülnek, s a szex gyakorlásában is csak a lényeges elemekre szorítkoznak, a kísérletezõ szexuális viselkedés még csak érintõlegesen sem jelenik meg. Kérdés persze, kinek mi a célja a gyerekek felvilágosításával. Egészséges, a társadalom ítéletével szemben az önmaga teljességét keresõ, biztonságosan és felvilágosultan szexelõ egyén felnevelése, vagy egy félelemben tartott és összezavarodott személy létrehozása, aki talán még saját hovatartozásával sincs tisztában, de a szex veszélyeit alaposan ismeri.

A szexuálisan aktív tinédzserek persze valóban számtalan veszélynek teszik ki magukat, betegségek, fertõzések, nem kívánt terhességek lehetnek az átgondolatlan szexuális érintkezések következményei, s ezeket a kellemetlen mellékhatásokat a világ minden táján igyekeznek a lehetõ legkisebbre csökkenteni, de van, ahol ennél égetõbb problémák vannak. Afrikában a HIV terjedése, Kínában és Indiában a kezelhetetlen népszaporulat az, ami döntõen befolyásolja a nevelést.

Hogy ki, milyen módszert választ erre, nagyban társadalom- és aktuálpolitika függõ, ám az Államokban jó ideje rendületlenül tartja magát a teljes tilltás elve - legalábbis házasságig. Az úgynevezett absztinencia program mellett él az átfogó felvilágosítás is, ami szintén az önmegtartóztatást állítja be pozitív példának, de minden szükséges egyéb információt is átad. A szigorú absztinencia program azonban a kezdetektõl fogva nagyobb nyilvánosságot, több pénzt és erõteljesebb reakciókat kapott.

A nagy bukás

A szexmentességet hirdetõ kampány kezdete több mint húsz évvel ezelõttre nyúlik vissza, mikor 1981-ben kormányzati programot állítottak fel az aggasztó méreteket öltõ tiniterhességek számának csökkentésére. Az elsõ évben a program mintegy 11 millió amerikai dollár támogatást kapott, s ez az összeg azóta is évrõl évre nõ, de mindezzel párhuzamosan nõnek a kritikai hangok is, hisz nem csak az eredményesség, de a (kezdeti) módszerek is igencsak megkérdõjelezhetõek.

A program indulásakor a legfõbb és egyetlen üzenet a szexuális érintetlenség megõrzése volt, egészen a házasság kezdetéig, s ezt az üzenetet gyakran vallásos köntösbe bújtatva tálalták, s a legelsõ támadások pont emiatt érték a szüzesség-pártiakat. Az alkotmányra hivatkozva kötelezték õket az egyház és az állam tevékenységének szétválasztására, s a bíróságon is folytatódó ügy 1993-ban a következõ döntést hozta: az AFLA (Adolescent Family Life Act), a program gazdája, köteles távoltartani magát a vallásos vonatkozásoktól, köteles orvosilag pontosnak lenni, tiszteletben kell tartania az emberek önrendelkezési jogát (így például köteles felvilágosítani az érdeklõdõ kiskorúakat a fogamzásgátlási lehetõségekrõl), s csak ezek betartása mellett folytathatja az oktatást.

A program fõ jellemzõje, hogy az egyetlen elfogadható magatartást a házasság elõtti szexuális önmegtartóztatásnak tekinti, a házasságon kívüli testi kapcsolat komoly szociális, pszichológiai és fizikai következményekkel jár. Többnyire kizárólag az ártalmakkal és veszélyekkel foglalkoznak, s jellemzõen kerülik az olyan témákat, mint a szexuális orientáció, maszturbálás, abortusz, az óvszert csak a szakadás kapcsán emíltik, s sokan azzal is vádolják õket, hogy nem valós információkat adnak át a nemi betegségekrõl. Álláspontjuk szerint a tiniterhességek egyetlen lehetséges megoldása a gyermek kihordása, megszülése, majd örökbeadása.


Hosszú idõnek kellett eltelnie, hogy átfogó felmérés keretében bebizonyosodjon, a tiltó politikának ebben az esetben sem mutatható ki pozitív eredménye. A napokban hozta nyilvánosságra a Washington Post azt a több mint 2000 fiatal bevonásával készült tanulmányt, ami a program hatékonyságát elemzi. A jelentésbõl egyértelmûen kiderül, hogy a Bush-adminisztráció által is intenzíven támogatott absztinencia program hatására a fiatalok nem kezdik késõbb a szexuális életet, nem tartózkodnak a szextõl a házasságig, s a nemi érintkezések alkalmával nem használnak többen óvszert.

forrás: [origo]

Jellemzõ a több partner és a felelõtlennek tekinthetõ szexuális viselkedés is, az absztinencia program tehát hivatalosan is megbukott. Mivel ez az elsõ, széles körben elfogadott, pontos számokat hozó jelentés, komoly port kavart. Egyes iskolák, a jelentés hatására máris szakítottak az absztinencia program oktatásával. (Évenete, mintegy 176 millió dollárt költ a központi költségvetés a tiltó nevelésre, s ehhez jönnek a helyi közigazgatások, iskolák ráfordított összegei, ami még akkor is hatalmas összeg, ha ennek egy része az átfogó programban landol.)

Ahol nagy a baj

Azon országok, térségek, ahol a szexuális egészség gyerekcipõben jár, s nem a tiltás sikertelensége miatt, hanem a tájékozatlanság miatt terjednek a halálos kórok, a felvilágosítás egész más formája szükségeltetik mint az elfojtástól szenvedõ nyugati civilizációban. Afrika országaiban a szexuális hagyományok, a tudatlanság és a megfelelõ eszközök hiánya nagyban hozzájárulnak a fertõzések, például a HIV terjedéséhez. Pontosan ezért a felvilágosítás ezen országokban többnyire az AIDS-kampányok mentén formálódik, s a legtöbb állam a WHO segítségével fel is állította saját programját.

Jellemzõen három elembõl állnak e programok: az önmegtartóztatás egy formája, a partner iránti hûség és az óvszerhasználat hármas fogata az, ami a fiatalok esetében hatásosnak, eredményesnek is bizonyul lassan. (A helyi szokások sok esetben komoly gátjai a biztonságos szexnek, így a felvilágosításnak nem egyszer a hagyományok ellen kell menniük, így a remény a fiatalokban van.) Ázsiában a szexmunka és a (sokszor a felvilágosított fehér ember által igénybe vett) prostitúció jelenti a legnagyobb gondot, s egyes országokban erre komoly akadályként nehezedik a vallás, azaz az iszlám.

A prostitúcióval küzdõ országok, mint amilyen India, Vietnám vagy Thaiföld, a megelõzést és a védekezést tekintik a legfontosabb szempontnak, Thaiföldön központi pénzekbõl sok szórakozóhelyen ingyenes óvszerhez lehet jutni, s minden létezõ fórumon ennek használatát szorgalmazzák. A felvilágosítás mellett komoly politikai teljesítmény lenne a szexmunka és az ehhez fûzõdõ emberkereskedelem visszaszorítása.

Európában a szexuális felvilágosítás minden országban iskolai keretek között történik, s az egyes országok és társadalmak habitusától és általános társadalompolitikai nézeteitõl függõen alakul. Így például Angliában, ahol a kontinensen belül a legmagasabb a tiniterhességek száma, nyomokban felfedezhetõk az absztinencia program elemei, míg Skóciában megengedõ, érzelmi egészséget is figyelembe vevõ programot találunk, Hollandiában pedig a gyerekeket saját szexualitásuk felfedezésére is bíztatják. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a biológiai folyamatok, a testi változások, a védekezés, a terhességek, a biztonság kapják a leghangsúlyosabb szerepet, de igyekeznek mindennek az érzelmi hátterét is megteremteni.

Hazai körkép

Magyarországon a felvilágosítást szintén az oktatási intézményektõl várjuk, ám átfogó program és kiépített infrastruktúra hiányában egyenlõre külsõ megoldás az, ami mûködõképesnek bizonyult. Ma Magyarországon nincs egységes, szervezett szexuális nevelés. Azelõtt se volt. A kommunista idõkben, egészen a 70-es évekig szóba se jött ilyesmi, aztán többek között a népességfogyás, a gyermekvállalási kedv csökkenése és a sok családbomlás miatt, 1973-ban népesedés-politikai határozatot hoztak, amelyben elõírták a "családi életre nevelés" bevezetését az állami oktatás minden szintjén, de ez a gyakorlatban nem realizálódott.

A Nemzeti Alaptanterv (NAT), ami a ma is hatályos közoktatásról szóló, 1993-as törvény alapdokumentuma, ugyan nem sok szót ejt a szexuális felvilágosításról, de épp eleget ahhoz, hogy kötelezze az iskolákat, vegyék be az általános mûveltséghez feltétlenül szükséges tárgyak sorába. A régebbi rendszerekkel ellentétben a NAT konkrétan nem szabályozza, hogy pontosan mit kell tanítani, milyen óraszámban, milyen feltételek mellett, de kimondja, hogy "megkerülhetetlen feladata az iskolának, hogy foglalkozzon a szexuális kultúra és magatartás kérdéseivel. Fordítson figyelmet a családi életre, a felelõs, örömteli párkapcsolatokra történõ felkészítésre." Az "Ember és természet" részterületben a szokásos anatómiai ismeretek, elsõsorban a szaporításról szóló fejezetek mellett feltûnnek olyan témakörök, mint a nemi úton terjedõ betegségek, higiénia, születésszabályozás, megtermékenyítés, serdülés, nemiség; az "Ember és társadalomban" pedig olyanok szerepelnek, mint a szexualitás, szerelem, szeretet, házasság.


[origo]