Dübörög a pornó (18+)

Egy, a Top Ten Reviews által készített új felmérésbõl kiderül, a pornó messze a leggyümölcsözõbb iparág az összes létezõ közül, a fentiek csak pár adatot mutatnak abból a felmérésbõl, ami többek között a pornó piaci részesedését vizsgálta. Megdöbbentõ adat, hogy a pornóipar a maga 97 milliárd dolláros bevételével nagyobb forgalmat bonyolított, mint a Microsoft, a Google, a Yahoo és az Apple együttvéve.

forrás: [origo]

A felmérésbõl a forgalmon kívül többek között az is kiderül, hogy a két legnagyobb gazdasági hatalom, az Egyesült Államok és Kína uralják a szexpiacot a pornografikus tartalmak elõtállítását és segédeszközgyártást illetõen. Kína 27 milliárdos forgalmat bonyolított az elmúlt évben, s ennek legnagyobb része a szexuális játékszerek gyártásából folyt az ország zsebébe. Kína után e területen szintén kiemelkedõ eredményeket mutatott fel Dél Korea és Japán is.

Az Egyesült Államok inkább a tartalomszolgáltatásban jeleskedik, körülbelül 244 millió pornografikus weboldalat üzemeltetnek az országból, második helyen e tekintetben számottevõ elmaradással Németország áll, alig 10 milliós felnõtteknek szóló honlappal, a harmadik helyen pedig az Egyesült Királyság 8,5 millióval. Az interneten fellelhetõ összes tartalom mintegy tizede szexuális tartalmú, s az elmúlt nyolc évben az Egyesült Államokban bejegyzett pornografikus címek száma több mint tízszeresére emelkedett.

A legtöbb pornóvideót elállító országok listájának élén szintén az Egyesült Államok áll, majd Brazília és Hollandia következnek a dobogós fokokon. Az összeállított listán a fõ produceri irodákat is nevesítették, Magyarország sem a top tízes, sem a futottak még listán nem szerepel, ellenben például Romániával vagy Szerbiával. Tájékozódhatunk a pornót leginkább tiltó országokat illetõen is, kevésbé meglepõ módon itt megtaláljuk Szaúd-Arábiát, Iránt, Szíriát, Egyiptomot, Kuwaitot, Malájziát, Indonéziát, Kínát, Kubát valamint Indiát.

Az adatok közül azt is kielemezhetjük, hogy jellemzõen a tehetõsebb felhasználói réteg fogyasztja az online pornót, a szexnézõk 35 százaléka évi átlag 75 000 dollár jövedelemmel rendelkezik, 26 százalékuk pedig 50 000-75 000 dollár között keres évente. Elemzõk ezt azzal indokolják, hogy a magasabb kereset megteremti a szükséges infrastrukturális háttér lehetõségét, gyorsabb számítógépeket és jobb internetes kapcsolatot engedhetnek meg maguknak, ami a letöltés elengedhetetlen feltétele.

A nõi felhasználókat illetõen is megtudhatunk egyet s mást a közzétett adatokból, péládul azt, hogy a pornót fogyasztók hetven százaléka titokban tartja ezen elfoglaltságát, s mintegy  17 százalékuk küzd pornófüggõséggel. A felnõtt oldalak látogatói közül minden háromból egy nõ, és csak az Államokban havonta megközelítõleg tíz milliószor lépnek be szexuális tartalmú oldalakra.

Természetesen a fiatalkorúak pornóhoz való hozzáférését is vizsgálták, bár e tekintetben már több átfogó elemzés is készült. Ez esetben is világossá vált, hogy a 15-17 éves korosztály nyolcvan százaléka rendszeresen találkozik az interneten felnõtteknek szánt tartalommal, s ezek oka a szándékos keresés mellett legtöbb esetben félregépelés vagy felugró ablakokon keresztül való hozzáférés. A pornóipar agresszív terjeszkedése, a kiskapuk kihasználása és a gyanútlan felhasználók szexuális tartalommal történõ bombázása pedig egy új és szintén gyümölcsözõ iparágnak nyitotta meg az utat, a minden szülõ számára javasolt filterprogramok forgalmazása is egyre terjed.


[origo]