A piros szalag története

A piros szalag tervezõi, a Visual AIDS mûvészcsapata, 1991-ben fogott hozzá a jelkép megtervezéséhez. Mindenképpen olyan szimbólumot akartak alkotni, amely diszkréten, ám kifejezõen foglal állást a jó ügy mellett. Az ötlet egy szomorú esemény, a második Öböl-háború kapcsán született meg, amikor az emberek sárga szalagokat kötöttek a fák törzsére, hogy ezzel jelképezzék az Irakban harcoló és elesett katonák iránti szolidaritásukat. Az alkotói csapat három szempontot tartott különösen fontosnak a tervezés során.

Elsõként a névtelenségét, hogy ne egy-egy mûvésznévhez kössék a jelképet, a tervezõk maradjanak a háttérben, és a közjó érdekében cselekedjenek. Hangsúlyos szempont volt az is, hogy a jelkép jogdíjmentesen felhasználható legyen bárki számára bármilyen célra, hogy gyártása és terjesztése ne legyen központosított, azaz senki ne juthasson anyagi haszonhoz a szalagból. Végül pedig szem elõtt tartották, hogy a szimbólum soha ne lehessen valamilyen termékhez vagy brandhez köthetõ, azt mindenki egyénileg, egy nemes ügy szolgálatában viselje és állítsa elõ.

forrás: [origo]

A Visual AIDS a szalag bemutatására a mûvészvilágot hívta volna segítségül, a piros szalagokat és a célkitûzéseiket elküldték a New York-i Tony Award résztvevõinek. A résztvevõk közül Jeremy Irons egyike volt azon keveseknek, akik felismerték az aprócska szalag jelentését, és kitûzték ruhájukra. Ezt követõen olyan ismert közéleti személyiségek, mint Elizabeth Taylor vagy Lady Diana követték a példát, és közvetítették az összefogás fontosságát az egész világ felé. Európában 1992-ben kezdett hódítani  a kis szalag, amikor a londoni Wembley-stadionban megrendezett Freddie Mercury-emlékkoncerten több mint százezer szalagot osztottak szét a résztvevõk között. A televízióközvetítést közel egymilliárd ember kísérte figyelemmel, így nem telt bele sok idõ, s az aprócska jelkép a legváltozatosabb formákban tûnt fel. Fémbõl, rubinból, egyszerû szövetbõl és minden elképzelhetõ anyagból gyártani kezdték, de bármibõl is készült, az üzenet egy és ugyanaz maradt.

Mára az aprócska szalag nem kevesebbet hivatatott jelképezni, mint a szeretetet, a vért és a betegségbõl származó testi-lelki fájdalmakat, az AIDS elleni szenvedélyes és gyakran kilátástalan harcot, és végül, de nem utolsósorban arra próbál ráébreszteni, hogy a biztonságos szex szinte semmibe nem kerül, de pusztán hanyagságból s nemtörõdömségbõl nagy árat fizethetünk a felelõtlenségért. Hordja mindenki, aki együtt érez, aki gyászol, aki fertõzött, aki segíteni akar, de viseli az is, aki csupán lelkiismerete megnyugtatása érdekében, szolidaritása jeléül választja a szimbólumot. A szalag egyszerûsége és egyértelmû üzenete olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy azóta számos egyéb, nemzetközi figyelmet kívánó mozgalom is átvette a szalag formáját, csak színét változtatják, ilyen például a rózsaszín, emlõrákra emlékeztetõ és figyelmeztetõ masnicska.


[origo]